– Vona Gábor a Jobbik elnöke, az EP-választások éjszakáján külön megköszönte a munkáját, a párt motorjának, Magyarország legjobb pártigazgatójának nevezte. Mit tett ezért?

– Június 7-én 430 ezer szavazatot és közel 15 százalékot szereztünk, ami hatalmas bizalom és még annál is nagyobb felelősség. Az eredmény azoknak az embereknek a munkáját dicséri, akik idejüket, energiájukat és gyakran pénzüket arra áldozták, hogy világra segítsék ezt a tábort. Egy maroknyi létszámmal induló emberi és gondolati közösség fel tudott építeni egy országosan működő szervezetet. Rengeteg küzdelem, harc, siker és sikertelenség vezetett el ide. Nagyon megtisztelő volt, amit Vona Gábor mondott a választások éjszakáján, de én úgy tekintek erre, hogy ez nemcsak nekem szólt, hanem annak a többéves küzdelemnek, amit együtt, közösen hajtottunk végre. Csapatmunka volt, ez a siker titka.

– Egész fiatalon kezdett a politikával foglalkozni. A tizenévesekre általában nem jellemző, hogy belevetik magukat a politikai élet sűrűjébe.

– Nem vagyok magányos farkas, mivel velem együtt nagyon sok azonos véleményen levő fiatallal találkoztam. Magam azért tartottam fontosnak, hogy már egész fiatalon elkezdtem politikával, történelemmel, nemzeti hagyományokkal foglalkozni, mert elegem volt azokból a hazugságokból, amelyekkel 1994-ben a Horn-kormány hatalomra kerülése után teletömték a fejünket. Aki egy kicsit is reálisan figyelte a történéseket, rá kellett jönnie, hogy a beszéd és a cselekedet nagyon távol esik egymástól. Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy sokan elhitték a rendszerváltozás előtti pártkatonáknak a szavát még 1994-ben is. Ezért döntöttem úgy, hogy a magam szerény eszközeivel igyekszem ezen a hazug és lélekromboló korszakon változtatni. Rájöttem, ha azt akarom, hogy jobb legyen, ha azt akarom, hogy az én korosztályom már egy jobb felnőttkorban éljen, akkor nem nézhetem tétlenül a körülöttem zajló folyamatokat. A politikát nem szakmának, hanem egy nagyon komoly belső elhivatottságnak, küzdelemnek és harcnak tekintem. Az MSZP–SZDSZ szétlopta az országot, a nemzeti érzéseket üldöztették, ősi jelképeinket meggyalázták, ezek a cselekedetek lázadást szítottak bennem. Ez vezetett el, hogy különböző ifjúsági mozgalmak szervezésében részt vegyek, azzal a teljes elkötelezettséggel, hogy munkám során hozzájáruljak ahhoz, hogy egyre több fiatal találjon rá a hazaszeretet ösvényére.

– Hogyan indultak?

– A rendszerváltoztatás idején, egész fiatalon is megértettem az eseményekből, hogy a rosszul működő rendszertől, az idegen érdekeket kiszolgáló diktatúrától meg kell szabadulni. Hitegették a társadalmat, hogy kinyílik a szabadság kapuja, jönnek a versenyképes termékek, megszűnnek a határok, mindenki jobban fog élni. Átverték a magyart, mint az uniós csatlakozásnál, amikor sokakkal elhitették, hogy a legfontosabb kérdése az embereknek az, hogy Bécsben nyithatnak-e cukrászdát. Emlékszem, a nagyszüleim akkor még lelkesen mondták, hogy a változás lemondással jár, rövidebbre kell húzni a nadrágszíjat, de utána minden jó lesz. Ezekkel a szlogenekkel húsz év óta etetik a társadalmat. Valakinek ki kell mondani végre, hogy elég. Horn Gyula miniszterelnöksége idején a magyar önazonosság-tudatot nem lehetett nyíltan és büszkén vállalni egy fiatalnak. Az iskolában, utcákon az emberek, mint egy furcsaságra tekintettek ránk, mert nem értették, mit akarunk.

– Mire gondol?

– Ha egy fiatal Magyarország történelmi térképével díszített pólóban jelent meg, azt rögtön lefasisztázták. Ezért is alakítottuk meg hat társammal közösen 1996 márciusában a Magyar Ifjúsági Nemzetébresztő Kört (MINK), amely pártszimpátiától függetlenül tagjai közé fogadta a közélet iránt érdeklődő, nemzeti érzelmű fiatalokat. Kéthetente tartottuk az összejöveteleinket gimnáziumunk osztálytermeiben, amelyeken önképzőkör jelleggel a tagok előadásokat tartottak egymásnak és vitafórumokon ütköztették érveiket. A szervezet végül negyvenfősre duzzadt tagsága engem választott meg a közösség elnökének. Az 1998-as országgyűlési választások kampányában a MINK tagjai szervezett kampánymunkával támogatták a MIÉP-et és az MDF-et. Azért tartottuk fontosnak ezeket, hogy minden a helyére kerüljön, amit negyven évig nem lehetett kimondani, újra köztudatba hozzuk, ne szégyellje az ország a magyarságát, a múltját, ne éljen hazugságokban, hazugokkal.

– Ezek után megalakították a Jobboldali Ifjúsági Közösséget, ami röviddel indulása után Magyarország legnagyobb egyetemi-ifjúsági szervezete lett.

– Szerettünk volna egy nagyobb lehetőségekkel rendelkező szervezetet létrehozni, amely kulturális rendezvényektől, a sport és politikai előadásokig, nemzetépítő tevékenységgel működhet. Következetesen a jobboldali értékeket képviselni és megjeleníteni az egyetemi ifjúság körében. Így alakult meg 1999 novemberében a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik). Az egyetemeken már működött a Szocialista Egyetemisták Szövetsége (SZESZ) és a Liberális Ifjak Társaság (LIFT). Volt igény a Jobbik gondolataira, sőt vágytak arra, hogy végre valaki velük is foglalkozzon. Futótűzként terjedt a hírünk. Első időszakban táborokat, konferenciákat szerveztünk, az egyetemeken neves politikusokat, közéleti embereket, újságírókat hívtunk meg. Sokáig a Jobbik egy rendezvényszervező, ismeretterjesztő, s nagyon jó hangulatú ifjúsági szervezetként működött.

– Mi volt az, amiért a nagypolitika felé fordultak?

– A 2002-es országgyűlési kampány kényszerített arra minket, hogy kilépjünk az egyetemekről és kinyilvánítsuk a politikai véleményünket. A Jobbik olyan civil szervezetként jött létre, amelynek egyik alapköve a keresztény gondolatkör. Ezt a gondolatkört támadta meg akkor Horn Gyula vezetésével az MSZP. Horn azt nyilatkozta, hogy a templomokban egyes papok akár politikai kampánybeszédnek beillő prédikációkat tartanak. Ezek súlyos vádak. De a legjobban a Szocialista Egyetemisták Szövetsége antidemokratikus terve háborított fel bennünket, hogy figyelőszolgálatot állítsanak fel a templomokban. Mi voltunk a leghatékonyabb szervezet, akik felléptek a baloldali akció ellen. Vállaltunk olyan tevékenységeket mint civil szervezet, amiket a parlamenti pártok nem tettek meg. Nekünk is köszönhető, hogy a két forduló között rengeteg fiatal ment az utcákra. Ezért volt nagy trauma számunkra, amikor Medgyessy Péter végül hatalomra került. A Fidesz az elveszített választások miatt a sebeit nyalogatta, a MIÉP-ben belső harcok dúltak, ott maradtunk egyedül, de társaimmal nem tudtunk ölbe tett kézzel várni. Tiltakozó akciókat, demonstrációkat szerveztünk. A jobboldali sajtónak tetszett, hogy a fiatalok karakán módon kiállnak az országért, ezért egyre többször hívtak be minket a televíziókba, foglalkoztak velünk az újságokban. Sokat gondolkodtunk a lehetőségeinken, végül mérlegelve a helyzetet, úgy döntöttünk 2003 októberében, hogy eljött az idő a Jobbik Magyarországért Mozgalom párt megalakítására. Alapító tagként vettem részt, majd a párt elnöksége pártigazgatónak választott. Energiáim nagy részét a Jobbik országos szervezettségének kiépítése és a párt működéséhez kapcsolódó technikai feltételek megteremtése kötötte, és köti le ma is. A pártépítést, szervezést elkezdtük tanulgatni. A tapasztalatok megszerzésére ment el minden időnk, hiszen egyikünk sem tanult Rosztovban vagy Oxfordban.

– Hanem Budapesten. Az sem volt rossz iskola: médiaháború, taxisblokád, Bokros-csomag… Milyen volt a szervezet állapota a Magyar Gárda megalakulása előtt és után? A Gárda mennyit segített?

– A Magyar Gárda megalapítása után koncentrált médiafigyelem és -támadás irányult ránk, s ez nagyon sok új emberrel megismertette a gondolatainkat. Ennek hatására többen kezdtek el érdeklődni a Jobbik céljai, rendezvényei, programja iránt, így egy idő után ez számbeli erősödést is eredményezett. Lehet, kicsit mítoszromboló leszek, de nincs benne semmi ördögi ravaszság, ahogy sugallják a baloldali médiumok. A Magyar Gárdát az alapítók egy külön szervezetnek hozták létre, ami egy egyenruhás mozgalom, leginkább az egykori magyar leventemozgalomra, cserkészmozgalomra hasonlít. A fiatalságban felébreszteni olyan pszichikai tényezőket is, mint az egymásra utaltság átérzése, az összefogás a legnehezebb körülmények között, az áldozathozatal képessége a közösségért, történetesen a nemzetért.

– Mekkora most a taglétszámuk?

– Közel hétezer párttagja van Jobbiknak, főleg Kelet-Magyarországon erősek a bástyáink, de az elmúlt hónapokban a Dunántúlon is rohamos fejődésnek indult a párt szervezettsége, gombamód szaporodnak ott is a Jobbik szervezetei. Jómagam is rengeteget járom a vidéket, csak az elmúlt hét végén négy megyét látogattam meg, és új szervezeteket hoztunk létre.

– Mivel győzi meg az embereket?

– Nagyon nem kell győzködni, mert jönnek már maguktól is. Mi mindenkinek elmondjuk az alakuló ülésen, hogy a Jobbik nem olyan párt, ahol az ember a saját pecsenyéjét sütögetheti, közénk olyanok ne jöjjenek, akik az egyéni érdekeiket a köz érdekei elé helyezik. Csak olyan embereket várunk magunk közé, illetve csak olyanok tudnak tartósan a Jobbikban megmaradni, akik színtiszta hazaszeretetből akarnak tenni ennek az országnak a megmentéséért és ennek a nemzetnek a felemelkedéséért. Pénzt, pozíciót senkinek nem ajánlunk, csak kemény küzdelmet, költségeket, amelyek jutalma az lehet, hogy közösen sikerül szeretett hazánkat megmenteni a végpusztulástól.

– A MIÉP meghatározó politikusai, szervezetei léptek át a Jobbikba. Miért?

– A kezdet kezdetén jellemző volt, hogy több olyan MIÉP-szervezet, amelyik csalódott Csurka Istvánék pártirányítási gyakorlatában, testületileg lépett át a Jobbikba, de jelenleg nem ez a jellemző. Inkább a politikai pártoktól eddig magukat távol tartók, az elkeseredett, hazájukért tenni akaró magyar emberek sokasága lép be a Jobbikba, és hozzák létre vidéken a szervezeteinket.

– Miért vonzó a Jobbik?

– Az emberek a sok hazugság és mellébeszélés meghallgatása után már megérzik, kik azok, akik az igazat mondják és a politikát őszintén szolgálatnak tekintik. Ez az, amit nagyon sokan megéreznek velünk kapcsolatban, ez az igazi erőnk.

– Az EP-választáson a Jobbik szavazóinak egy jelentős része a baloldalról jött át, olyanok, akik a Magyar Gárdában a katasztrofális közbiztonság radikális megjavítóit látják, s a Gárdát a Jobbikkal azonosították. Sikerül-e őket jobbodali retorikával megtartani?

– Tényleg voltak olyan eddigi MSZP-szavazók, akik most az EP-választáson a Jobbikra szavaztak, de a törzstáborunk továbbra is olyan emberekből áll, mint amilyenek mi vagyunk. Határozottan nemzeti elkötelezettségű, radikálisan az ország helyzetén javítani akaró emberekből. Szerencsére az országban egyre többen felébrednek, és mindegy, hogy hova szavaztak az elmúlt választásokon, legközelebb már tudják, hogy mire akarnak szavazni.

– A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezettel együttműködési megállapodást kötöttek. Lesznek más szövetségeseik is?

– Több fontos civil és szakmai szervezettel állunk tárgyalásban, jelenleg is, fog még komoly meglepetéseket okozni a Jobbik a választási kampány kezdetén. Maximális célkitűzésünk, hogy megnyerjük a választásokat és végrehajtsuk a párt programját. Csak úgy lépjen egy csapat a pályára, ha győzni akar. A Jobbik programja nem a társadalomra jelent veszélyt, hanem a pártokra, akik szétlopták az országot az elmúlt húsz évben. Szeptemberben indul az egyéni képviselőjelöltek kiválasztása, a szakmai kabinetek dolgoznak a választási programunkon, amit 2010. január 16-án mutatunk be a nyilvánosság előtt.

– A választás drága. Miből van pénzük? Hogyan tudják felvenni a nagy pártokkal a versenyt?

– Kampányunk költségeit a MIÉP-Jobbik Harmadik út 2006-os választási eredménye után járó állami támogatásból, valamint a pártot támogatók adományaiból fedeztük. Ez az összeg kevés lesz az országgyűlési választásokra, viszont az biztos, hogy a törvényesen elkölthető 386 millió forintot nem fogja a Jobbik átlépni, mivel ennyi pénzünk nincs és nem is lesz. Képviselőjelöltjeinknek is a zsebükbe kell majd nyúlniuk. Az EP-választás egyszerűbb volt, hiszen az ország egy választókerületet képezett, most viszont majd 176 választókörzetre kell egyenként koncentrálni.

Oláh János