A magyar kormány álláspontja szerint a határőrizetet kell az uniós határ- és parti őrség elsődleges feladatává tenni, nem pedig a menedékkérelmekkel kapcsolatos ügyintézést – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Bakondi György azt mondta: az Európai Unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) jogutódjaként létrehozott közös határ- és parti őrség 1500 tagjából kevesebb mint ötszáz teljesít tényleges határvédelmi szolgálatot, a többi vízum- és ujjlenyomat-szakértő, elsődleges vagy másodlagos meghallgató, illetve kommunikációs tiszt.

A szervezet profilja tehát nem a határőrizet, sokkal inkább a menedékkérők szervezett unióba juttatása, tengerből való kimentése – ismertette. Hozzátette: Magyarország nem szavazta meg az erről szóló javaslatot, hiszen a kormány álláspontja az, hogy a szervezetet a határőrizeti feladatok irányába kell elvinni.

A közös határ- és parti őrség létszámáról a főtanácsadó megjegyezte: a magyar-szerb határon jelenleg nyolcezer határőr és rendőr teljesít határőrizeti feladatot, az uniós szervezet pedig csupán 1500 fős.

Ugyanakkor mindenképpen hasznos szervezetről van szó, hiszen közvetlenül bevethető erőt jelent, bármikor meg lehet erősíteni vele egy éppen kritikus határszakaszt. Magyarország 65 embert küld a szervezetbe – tett hozzá.

Bakondi György a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt: bár tavaly télen a hideg miatt csökkent a migrációs nyomás, mostanra a  tengerről átterelődött a migráció a török-bolgár, illetve török-görög zöld határra, emiatt nem biztos, hogy idén is így lesz.

MTI