Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Az átadó ünnepség, felvidéki magyarság egyik legnagyobb nyári rendezvényének, a Martosi Szabadegyetemnek az első programpontja is volt egyben.

Az államtitkár beszédében rámutatott: a magyar kormány arra törekszik, hogy gazdasági, oktatási és más szempontokból is egy egységes Kárpát-medencei teret teremtsen meg. Hozzátette: ennek a célkitűzésnek mentén épül 150 új óvoda és újul meg 460 Kárpát-medence szerte. Az új és felújított intézmények közül 165 készült és készül el a Felvidéken, összesen mintegy 10,5 milliárd forintból, ami mutatja, hogy a programban a Felvidék kiemelt helyet kapott.

„Ez a felújított iskola tövében épült új óvoda is annak is bizonyítéka, hogy a felvidéki magyarság és az egész magyar nemzet nemcsak a múltba réved, nemcsak a ma bajaival törődik, hanem van jövője és ezzel a jövővel törődik, célokat fogalmaz meg és cselekszik” – hangsúlyozta Potápi Árpád János.

Fazekas László, felvidéki református püspök az átadón azt mondta: ez az új óvoda is a felvidéki magyarság megőrzését szolgálja.

Keszegh István, Martos polgármestere megköszönte és nagyvonalúnak nevezte az óvoda megépítését szolgáló támogatást, az új intézményt pedig a helyi gyülekezet örömének és a Felvidék egyik legszebb óvodájának nevezte, olyannak amely egyúttal üzenet a jövőnek is.

Az új martosi református óvoda a magyar kormány 825 ezer eurós támogatásának köszönhetően épülhetett meg.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda és bölcsőde fejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program első üteme már a végéhez közelít, a második része folyamatban van a harmadik pedig leginkább eszközbeszerzésekre összpontosít majd.