– Mi okozta a kibontakozó és egyre mélyülő világgazdasági krízist?

Surján László: – Kettéválasztom a dolgot. Hallgatok a közgazdászokra, akik szerint nem gazdasági, hanem pénzügyi természetű a válság. Az 1930-as évek krízisét nagyfokú termeléscsökkenés jellemezte, most lassúbbodást, stagnálást látunk. A pénzügyi válság hitelezési válságként kezdődött. A pénzszűke miatt azon áruk forgalma, amelyeket hitelre vesznek, például az autóké, csökkent. Ha a piac beszűkül, akkor a termelés is csökken. Több más ágazat viszont elég jól van. A bankok feddése jogos, belehajszolták az embereket a kölcsönökbe, és saját biztonságukkal sem törődtek. A rossz hiteleket egymásnak adták el, így került bajba Izland. Magyarországon más a helyzet. A gazdaságpolitika legyengítette az országot, és a krízis, mint a beteget az influenza, ágynak döntötte.

Papp József: – A válság a világgazdaság ciklikus természetéből következően előbb vagy utóbb, ha nem is ilyen terjedelemben és mélységben, de bekövetkezett volna. A pénzügyi válság ezt a folyamatot felgyorsította és intenzívebbé tette. A krízis a felelőtlen viselkedések következményeinek eredője: a banki hitelkihelyezések kockázatainak figyelmen kívül hagyása, a rossz hitelek becsomagolásával a mohó befektetők átverése, a hitelfelvevők gyanútlansága, az állam elnéző kontrollja. Magyarországon mindehhez társult a felelőtlen kormány, amely kölcsönök felvételével finanszírozta az őt hatalomba segítő és hatalomban tartó járadékos szavazóinak korrumpálását. Az államadósság terhei elszívták a gazdaság energiáit, az országot kivérzett állapotban érték el a krízis hullámai.

Mellár Tamás: – A gazdasági válság a korábbiakhoz hasonlóan egy pénzügyi válsággal kezdődött, amelyet az amerikai jelzáloghitel-piac összeomlása idézett elő. Tetten érhető a gátlástalan haszonszerzés vágya: minél több hitelt próbáltak kihelyezni, akkor is, ha a visszafizetési feltételek nem voltak biztosítva. Nem szabad megfeledkezni a kormányzat népszerűséghajhászó politikájáról sem, a „minden amerikainak családi házat” programja révén alakult ki a jelzálogbuborék. Ennek a válságnak a lényege azonban a mélyen fekvő strukturális krízis. Az elmúlt évtizedek liberális gazdaságpolitikája olyan problémákat idézett elő, mint a környezeti és a demográfiai válság. Ezeket már nem lehet hagyományos piaci eszközökkel kezelni, komoly állami szerepvállalásra van szükség.

– Felelős-e az átlagember a válságért? Akik lehetőségeiken túl kölcsönöket vettek fel, akik felelőtlen döntéseket hozó pártokat támogattak, akik a feketegazdaságba menekültek?

Surján László: – Nem az egyes ember a felelős. A feketegazdaságba például nem önszántukból menekülnek az emberek. Dolgozni akarnak, az irreális állami elvonás elől menekülnek. Hitelfelvétel? A reklámok miatt az átlagember ma is hatalmas lélektani nyomásnak van kitéve. A „rossz helyre” szavazó polgár pedig nem tudta, hogy mit takar a kívülről szép csomagolás. Az őszödi beszédből tudjuk: becsapták az embereket.

Papp József: – Az állampolgárok is felelősek a kialakult helyzetért. Nem csak azok, akik anyagi lehetőségeiken túl vettek fel devizahiteleket, hanem azok is, akik a pártok ígéreteire fogékonyak voltak. Felelősek vagyunk azért is, mert eltűrtük, hogy olyan adótörvényeket kényszerítsenek ránk, amelyeket nem tudunk betartani. Morális lenullázódásunk bizonyítéka, hogy milliók csak úgy képesek megélni, ha adót csalnak. Munkáltatójuk a keresetük egy részét kénytelen zsebbe adni, mert nem tudnak annyi hozzáadott értéket előállítani, hogy az állam elvárásait is teljesíthessék. Utóbbiak pedig azért magasak, mert túl sok járadékot kell fizetni azoknak, akik legitimálják a kormány hatalmát.

Mellár Tamás: – Az egyéneket is felelősség terheli a kialakult helyzetért, mert olyan pártokra adták le a szavazataikat, amelyek csak a szűken értelmezett, rövid távú gazdasági céljaikat követték, nem törődve azzal, hogy a túlhajszolt növekedésnek mi lesz a következménye. Közvetlenül is felelősek, mert az azonnali fogyasztás öröméért a saját és gyermekeik jövőjét is képesek voltak feláldozni. Hiteleket vettek fel, hogy az éppen divatos, de semmit sem érő bóvlikat megvásárolják. Nem vették észre, hogy boldogságot és szeretetet nem lehet pénzért vásárolni.

– Mit remélhetünk a többi uniós tagállamtól krízis idején? Mi mit adhatunk nekik?

Surján László: – Az Unió egységes piac. Egy tagállam összeomlása a többinek is baj. Segítenek, nem szívjóságból, hanem érdekből. Adni nem lehet mást, mint hogy nem jutunk el az államcsődig. Hogy a minket elért két, egymástól különböző bajt lehet-e a kettő egybemosásával kezelni? A miniszterelnök ezzel próbálkozott itthon is, Brüsszelben is. A globális válság fügefalevelével leplezné a szégyenét. A szomszéd országokkal közös segélyprogramra vágyik, akik köszönik szépen, de nem akarnak velünk azonos elbírálás alá esni.

Papp József: – Az Európai Unió védőernyője nélkül már régen fizetőképtelenek lennénk. A legtöbbet abban segítenének, ha nem enyhítenének az euró bevezetésének kritériumain. Azok teljesítésével tudunk ugyanis a leghatásosabban úrrá lenni a válságon. Újra kellene tárgyalni a Nemzeti Fejlesztési Tervet, hogy a számunkra rendelkezésre álló forrásokat az euró gyors bevezetését lehetővé tevő radikális kiadáscsökkentés és adóreform finanszírozására használhassuk fel.

Mellár Tamás: – Szinte semmit nem remélhetünk, sem az egyes intézményektől, sem a gazdagabb országoktól. Az unió nem szolidaritási alapon, hanem gazdasági alapon szerveződött meg. A volt szocialista országokat azért vették be, mert a nyugati multinacionális cégeknek új piacokra volt szükségük. Amikor krízis van és ezért beszűkülnek a piacok, az EU-t irányító fejlett országoknak nem érdekük a kevésbé fejlett országok termelőit segíteni.

– Mi múlik azon, hogy Magyarország megfelelő válaszokat ad-e a válságra?

Surján László: – A legrosszabb szcenárió a fizetésképtelenség, az államcsőd. Ennek a valószínűsége ma csak 5-6 százalék, de nem tudjuk, hogy növekszik-e. Majdnem ugyanilyen rossz forgatókönyv az államadósság gátlástalan növelése. Lassan már elviselhetetlen terheket rak a kormány a következő generációkra, s közben nem állítja le a közpénzek magánzsebekbe folyatását. Mintha a mandátumuk kitöltésére a zsebek feltöltése végett lenne szükség.

Papp József: – A jövőnk múlik ezen. Az államcsőd az IMF-hitelből valószínűleg elkerülhető, de a forint árfolyama tovább zuhanhat. A nemzeti bank eszközei, de még az IMF tőkéje is kevés ahhoz, hogy a spekulatív tőke akaratának ellen tudjunk állni. Ha a csökkenő árfolyam, a zuhanó GDP és a túl magas reálkamatok miatt megugró államadósság terhei elszívják a növekedés forrásait, akár egy évtizedre is mély depresszióba kerülhet az ország.

Mellár Tamás: – A külső sokkhatást kikerülni nem lehet, de védekezni lehet a kedvezőtlen következmények ellen. Egy nemzeti elkötelezettségű kormány sokat tudna tenni ezek elhárításáért. A bizalom visszaállítása és az összefogás, szakmailag megalapozott válságkezelő és reformprogramokkal párosulva már rövid távon eredményeket hozhatnának.

– A nemzetállamok legyengülve vagy megerősödve kerülhetnek ki a krízisből?

Surján László: – Az állam felelőssége megnőtt. Nem lehet mindent a piacra bízni. De az állam szerepének újragondolása itthon nem jelentheti a kormány erősödését. A kabarétréfának is vaskos fordulatok, a pár havonta meghirdetett új világmegváltó ötletek, a szómágia, ahogy a miniszterelnök patrióta gazdaságpolitikáról szaval, mind hiteltelen próbálkozások. A kormányfő sokat beszél, de szavainak értelme ebben a bizarr tragikomédiában nem sokat számít. Az operett üzenete világos: új műsorhoz új férfi kell.

Papp József: – Azok az államok, amelyek politikai elitje felismeri nemzetük valódi érdekeit, képesek lesznek a krízisből megújulva kikeveredni. Magyarországnak le kell vetnie a béklyókat, amelyek miatt a kényszercsalók és a járadékosok országává váltunk. Csak úgy nyerheti vissza a munka a becsületét, ha a munkát sújtó adók olyan szintre csökkennek, amely mellett már nem éri meg csalni. Ezeket az adókat azonban mindenkinek meg kell fizetni. Csak így kerülhet a költségvetés fenntartható pályára.

Mellár Tamás: – A válságból az egyes országok különböző módon fognak kijutni. Azok, amelyek felismerik annak lényegét, és ezért a strukturális átalakításra helyezik a hangsúlyt, akár meg is erősödhetnek. Azok az államok, amelyek a hagyományos módon, megszorítással és az állami szerepvállalás leépítésével válaszolnak a kihívásra, legyengülve kerülnek ki a krízisből. Ha minden így marad, Magyarország a legnagyobb vesztesek között lesz.

– Hol a kitörési pont, mi a terápia Magyarország számára?

Surján László: – Minden pénzt a vállalkozásoknak kellene adni: nőjön a termelés, legyenek új munkahelyek. Az uniós támogatások felhasználása botrányos. Magyarország az elmúlt két évben közel 4 milliárd eurót vehetett volna fel a felzárkóztatás céljára, de még csak a 16 százalékához jutottunk hozzá. A kormány 70, újabban 60 százalékos önrészt követel, holott az unió 30 százalékot is elfogadhatónak tart. Az állami kiadásokat az ésszerűség jegyében kell csökkenteni. Az oktatáspolitika és a kutatás-fejlesztés azok a területek, ahol nem szabad sajnálni a pénzt. De mindez csak tüneti kezelés. A betegség mélyebben van. A morális válság mint titkos féreg rágja a nemzetet. A politikából ki kell iktatni a gátlástalan hazudozást. Döbbenten tapasztalom, hogy a hatalom nem tanulta meg a népszavazás leckéjét. Ha elmarad az erkölcsi felemelkedés, akkor húsz év múlva még nagyobb lesz a baj.

Papp József: – A kiút az adósságspirált okozó, a választópolgárok korrumpálását szolgáló és az országot morálisan tönkretevő túl-elosztásos modell azonnali átalakítása, mely radikális adóreformmal és a költségvetési kiadások erőteljes csökkentésével érhető el. A munkavállalók és a vállalkozások javára és az állam rovására megvalósuló jövedelemátcsoportosítás a krízisből való kilábalás előfeltétele. A vállalkozások a náluk maradó többletből tudják a munkahelyeket megtartani, fejleszteni, a munkavállalók a lecsökkentett személyi jövedelemadó miatt növekvő nettó keresetükből tudnak pótlólagos keresletet teremteni és ebből tudják a megnövekedett törlesztőrészleteket fizetni devizahiteleik után. A nyugdíjak befagyasztása elkerülhetetlen, a legmódosabb egymillió háztartásra pedig vagyonadót kell kivetni azért, hogy az államadósság a lehető leghamarabb csökkenjen.

Mellár Tamás: – Első lépésben pénzügyi stabilizáció szükséges, mindenekelőtt a kormányzati kiadások ezer- vagy ezerötszázmilliárd forintos csökkentésével. Ezt követően államháztartási reformot kell megvalósítani, egy kisebb, de erősebb állam kialakításával, és adóreformot, kevesebb és igazságosabb adóterheléssel. Tető alá kell hozni az egészségügy, az oktatás és a nyugdíjrendszer reformját. Végül, a rendszerértékű változtatások területén a legfontosabb az, hogy a fejlesztés súlypontját a nagyvárosokról és a külföldi tőkéről a vidékre és a hazai vállalkozásokra kell áthelyezni. Az élelmiszertermelést és a megújuló erőforrások felhasználását kiemelt támogatásban kell részesíteni. Az államnak gazdabolt- és takarékbank-hálózatot kell létrehoznia. Csak az segíthet, ha az emberek és a kisvállalkozások olyan új szervezeti és együttműködési formákat alakítanak ki, amelyek függetleníthetik őket a nemzetközi munkamegosztás korábbi rendjétől és a világgazdasági tendenciáktól.

Monostori Tibor