Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője

– Nagyon fontosnak tartom, hogy az előző Országgyűlés döntésének megfelelően kisebb parlament alakult, mert ez, az új bizottsági struktúrával együtt, hatékonyabbá teheti a Ház működését – mondta a Demokratának Selmeczi Gabriella. – 1994 óta vagyok képviselő, s az elmúlt időszakban egyre inkább az volt a jellemző, hogy érdemi, érveket felsorakoztató viták helyett gyakran színpadias felszólalásokat hallhattunk. Bízom abban, hogy ezentúl mind a parlamenti üléseken, mind a szakbizottságokban másként lesz, több lesz a jobbító szándékú javaslat, kevesebb a bántó, illetve provokatív jelző.

A Fidesz szóvivője szerint az előző ciklus egyes ellenzéki akciói, bizonyos politikusok sértő megjegyzései az Országgyűlés szelleméhez sem voltak méltók.

– Azt remélem, hogy a képviselők többsége, amikor belép az Országház kapuján, belegondol abba, milyen fontos döntések születtek itt a történelem során, s átérzi, hogy a nemzetet kell képviselnie. Sajnos azonban, látva az alakuló ülés egyes megnyilvánulásait, azt kell mondanom, valószínűleg a következő négy évben is lesznek olyanok, akik nem a munkájukkal akarják felhívni magukra a figyelmet, mert pestiesen szólva nem volt gyerekszobájuk – tette hozzá Selmeczi Gabriella.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke

– Mivel továbbra is megvan a kormánypártok kétharmados többsége, nem várok érdemi változást, a 2010 és 2014 közötti ciklushoz hasonló stílusra számítok a Fidesz és a KDNP részéről. Ami pedig a Jobbikot illeti, az a célunk, hogy 2018-ra mi legyünk a Fidesz első számú kihívói, ehhez emberileg, lelkileg és elsősorban szakmailag nagyon sok tennivalónk van – nyilatkozta lapunknak Vona Gábor, hozzátéve, pártja utóbbi időben tapasztalt stílusváltása nem csak a kampány idejére szólt. – A tartalmi radikalizmust megőrizzük, megszólalásainkban ugyanakkor igyekszünk polgári, széles társadalmi rétegek által befogadható stílust megjeleníteni, ami egyébként a sajátunk, legfeljebb nem figyeltünk arra korábban kellőképpen, hogy ezt kihangsúlyozzuk.

A Sneider Tamással kapcsolatos vita kapcsán – a jobbikos politikus országgyűlési alelnökké választását a baloldal és az LMP sem támogatta múltja miatt – Vona Gábor azt mondta: ahogyan más pártoknak, úgy nekik is joguk volt kiválasztani, kit jelölnek a tisztségre.

– Ha az alapján kellene szavazni, hogy kinek ki szimpatikus, akkor nem tudna működni az Országgyűlés, mert a Ház nem tudná megválasztani a tisztségviselőket. Amennyiben Sneider Tamás nem látná el megfelelően a feladatát, az nyilvánvalóan a mi szégyenünk lenne, de ez a vita nem erről szólt. Az MSZP esetében ráadásul visszanyalt a fagyi, hiszen Molnár Zsoltról olyan képek kerültek elő, amelyek alapján 1992-ben ott volt Göncz Árpád kifütyülésekor a Kossuth téren. Lehet, hogy nem kellene ennyire vehemensen támadni más pártok politikusainak a múltját, mert megeshet, hogy a mellettünk ülőnek is hasonló múltja van. A különbség annyi, hogy Sneider Tamás vállalta a tetteit, ez alapján szavaztak rá a választók, Molnár Zsoltról viszont ez új információ volt, s őszintén szólva meglep, hogyan ment át a C típusú átvilágításon, hogyan vezethette a Nemzetbiztonsági Bizottságot.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke

– A Lehet Más a Politika az első pillanattól fogva a munkára koncentrál, amit az is mutat, hogy számunkra kiemelten fontos ügyekben, mint a magyar vidék, a föld ügye vagy az antikorrupció, már be is nyújtottunk törvényjavaslatokat. Meggyőződésem: képviselőként a feladatunk, hogy lényeges kérdésekről vitázzunk, az ország ügyeivel foglalkozzunk, ne pártpolitikai villongásokkal teljenek el a napok – mondta a Demokratának Szél Bernadett. – Nem gondolom, hogy az ötfős frakció szűkítené a mozgásterünket. Az LMP lehetőség az ország számára, hogy megújítsuk a magyar közéletet, és az a tény, hogy ismét bekerültünk a parlamentbe, bizonyítja, hogy igenis van igény erre a hangvételre, erre a politikára.

Az LMP társelnöke a szakmai javaslatok elkészítése mellett ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy az előttünk álló ciklusban is lesznek figyelemfelhívó akcióik.

– Ha olyan helyzet lesz, hogy csak így tudjuk megjeleníteni az álláspontunkat, akkor nem fogunk visszariadni, ki fogjuk használni a rendelkezésünkre álló eszközöket. Ugyanakkor az előző időszakban is csak háromszor éltünk az ilyen akciók lehetőségével, Paks, a földtörvény és a választási eljárásról szóló törvény kapcsán, vagyis nem nyakra-főre voltak performance-aink. Ezentúl is meglesz ez a kontroll a részünkről, vagyis csak akkor akciózunk, ha feltétlenül kell. Persze, sokkal jobban örülnék, ha az előző ciklusban tapasztaltnál többször vennék figyelembe az ellenzéki javaslatokat, s akkor nem lenne szükség ilyen eszközökre.

(demokrata.hu – bándy)