Fotó: MTI, archív, illusztráció (szerk.)
Fotó: MTI, archív, illusztráció (szerk.)
Hirdetés

Az ellenzéki politikus ezt a Magyar Nemzet című napilap Átrendeződhet a Jobbik vezetése című szerdai – az MTI által szemlézett – cikkében foglalt állításra reagálva közölte.

A cikk úgy fogalmaz, hogy „az elmúlt két napban többen jelezték – köztük Varga-Damm Andrea -, hogy a pártelnöknek nincs maradása”.

Ezzel szemben a képviselő arra emlékeztet, hogy ő a Mandiner internetes oldalnak nyilatkozva azt mondta: „Ha én lennék ebben a helyzetben mint elnök, én biztos azonnal felajánlottam volna a lemondásomat (…).”

Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a lemondás felajánlásáról beszélt, ami semmiképpen nem jelenti azt, hogy ne lenne az elnöknek maradása. Ráadásul, mint kiemelte, arról beszélt, hogy mit tenne, ha ő lenne ilyen helyzetben. „A felajánlás után az erre jogosult döntéshozók dönthetnek arról, elfogadják-e a lemondást, avagy sem. Azaz még azt sem jelenti, hogy az érintett lemond.”

„Egyúttal jelzem Önök felé a jövőbeni esetleges félreértések elkerülése érdekében, hogy nem készülök a pártban semmilyen vezetői tisztségre” – írta a politikus az MTI-nek.