Hirdetés

Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva emlékeztetett, hogy az illetékes miniszterek az úgynevezett éves jogállamisági párbeszéd keretében „országspecifikus megbeszélést” tartottak, és több tagország, köztük Magyarország, Hollandia, Ausztria, Luxemburg és Málta esetében tekintették át a jogállamisági elvek gyakorlati érvényesülését.

Közölte: a jelentések tekintetében megmutatkozó kettős mércére vonatkozó magyar aggodalomra nem érkezett jogi válasz, majd hozzátette: ez megerősítette Magyarország azon aggodalmát, hogy az Európai Bizottság jogállamisági jelentése nem előremutató, hiszen tovább mélyíti a tagállamok közötti árkokat.

„Azok az országok, ahol nemzeti konzervatív kormány van, soha nem lehetnek jó tanulók” – fogalmazott, majd hozzátette: Magyarország azt várja, hogy az Európai Bizottság elismerje, hogy a magyar jogszabályok az európai elvárásoknak megfelelnek.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarországon április 3-án a választáson a 12 éve hatalmon lévő nemzeti konzervatív kormány történelmi méretű győzelemmel kapott ismét mandátumot. A választók 54 százaléka kinyilvánította, hogy nem osztja az Európai Bizottság Magyarországot érintő aggodalmait. A magyar választók továbbra is a megkezdett irányba szeretnének haladni, a nemzeti szuverenitást, az önazonosság védelmét, és minden olyan önrendelkezési lehetőség megtartását kívánják, amelyre az uniós szerződések felhatalmazták az országot – emelte ki az igazságügyi miniszter.

Korábban írtuk

Varga Judit kijelentette: az ukrajnai háború okozta „kiélezett helyzetben” arra kellene koncentrálni, amely az EU tagállamait összeköti, nem pedig arra, amely az árkokat mélyíti közöttük. Az egység, a szolidaritás, a nyitottság jegyében kellene beszélgetni egymással, nem egymást megbélyegezve – húzta alá.

Azzal összefüggésben, hogy az Európai Bizottság a múlt héten bejelentette, elindítja az európai uniós források folyósítását blokkoló, a jogállamisághoz kötődő, úgynevezett feltételességi mechanizmus szerinti eljárást Magyarországgal szemben, Varga Judit azt mondta: a mechanizmus megindításáról az uniós bizottság szervezeti és működési szabályzata szerint még nem született döntés. A kommunikáció megelőzte a tettet, ugyanis vonatkozó döntés várhatóan csak április végén születik – mondta. Jogi és tartalmi nonszensz, hogy nincs elkövetési tárgy, amellyel kapcsolatban szabálytalan pénzköltés történhetett volna – jelentette ki.

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács 2020 decemberében erősítette meg a júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról. A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

Az Európai Tanács decemberi határozata köti a tagállamokat és az Európai Bizottságot egyaránt – tette hozzá Varga Judit.