Hirdetés

Varga Judit a Facebookra pénteken feltett bejegyzésében azt írta: „aggodalommal figyelhetjük, ahogy kormányválságok sorozata rázza meg Európát.” A miniszter szerint a vírus okozta nehéz helyzetben most annak kell drukkolni, hogy minden érintett országban minél gyorsabban erős demokratikus legitimitással rendelkező cselekvőképes kormányzat jöjjön létre.

Hiszen – tette hozzá – most kezdődik a vírushelyzet utáni gazdasági helyreállítási verseny. Nem mindegy, hogy Európa ennek nyertese lesz vagy folytatódik a távolodás „a nagyhatalmak körétől” – jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőny. „Magyarország készen áll” – írta Varga Judit.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök hétfőn a képviselőházban, kedden pedig a szenátusban kér támogatást kormányzása folytatásához, miután a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország párt kilépett a koalícióból, és a kabinet így elvesztette parlamenti többségét.

Korábban írtuk

Pénteken lemondott a Mark Rutte vezette holland koalíciós kormány egy több hónapja tartó családtámogatási botrány miatt.