Varga Judit azt írta: Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa „politikai szempontok” által vezérelve üzent a sajtón keresztül.

Hirdetés

A miniszter erre reagálva elsőként kiemelte, hogy az Országgyűlés és a parlamenti képviselők végzik a munkájukat, a jogszabály-tervezetekkel kapcsolatban érdemi viták zajlanak.

Emellett Varga Judit kifejtette: a megfogalmazott vádakkal szemben az Egyenlő Bánásmód Hatóságot (EBH) teljes jogkörével venné át az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. A jogvédelem szintje egyáltalán nem csökken, például ezután is bírságolható lenne az a szerv, amelyik megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.

„Az intézményi megoldások kiválasztása minden állam szuverén joga, ennek minősítése nem tartozik az emberi jogi biztos feladatkörébe” – szögezte le Varga Judit.

Korábban írtuk

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az Alapvető Jogok Biztosa, az EBH-val ellentétben, az alaptörvényben nevesített alkotmányos intézmény. Az alapvető jogok biztosát az Országgyűlés választja. Az egyenlő bánásmód hatékony érvényesítésével kapcsolatos uniós kötelezettségeinknek az új intézményi megoldás maradéktalanul megfelel – tette hozzá.

Mindezek nyomán Varga Judit arra kérte az Európa Tanács emberi jogi biztosát, hogy a tények alapján informálódjon, ne pedig valótlan információkra támaszkodva nyilvánítson sommás véleményt.

Az Európa Tanács intézményei és a tagállamok nem a sajtón keresztül tartják a kapcsolatot. Ezért is nyilvánvaló, hogy…

Posted by Varga Judit on Friday, November 20, 2020