Hirdetés

Mint kiemelték: a kormány arra kéri minden parlamenti párt frakcióját, hogy támogassa a javaslatot.

Közleményük szerint a javaslat benyújtásával a kabinet célja, hogy a kormány által eddig meghozott intézkedéseket az Országgyűlés megerősítse, továbbá felhatalmazást adjon a kabinetnek további, a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges intézkedések megtételére. A járvány alatt – mint írták – biztosítani kell minden szükséges eszközt a lehető leghatékonyabb cselekvéshez, arra az esetre is, ha az Országgyűlés nem tudna a szokásos menetrendben ülésezni.

„A járvány terjedésének lassítása és negatív hatásainak enyhítése érdekében a kormánynak továbbra is felelős döntéseket, adott esetben szokatlan és idegen korlátozásokat kell hoznia, amelyek betartása, az összefogás és a fegyelmezettség a legfontosabb feladatunk” – tették hozzá.

Úgy fogalmaztak, a felelősség a parlamenti frakcióknál van: a törvényjavaslatról az Országgyűlés csak akkor dönthet, ha eltér a házszabálytól, amihez a parlamenti képviselők négyötödének támogatása szükséges. A kormány ezért arra kér minden, a magyar emberek egészségéért felelősséget érző parlamenti pártot és képviselőt, hogy támogassák a házszabálytól való eltérést, és a lehető leghamarabb vegyék napirendre a törvényjavaslatot – áll az igazságügyi tárca közleményében.