Hirdetés

Varga Judit feltette a kérdést: „Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére?” Hangsúlyozta: Magyarország ahogy eddig sem engedett, a jövőben sem enged „semmiféle homályos jogállamisági köntösbe bújtatott zsarolásnak”, és a magyar kormány továbbra is felvállalja, hogy Magyarország megvédi a házasság intézményét mint egy férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget.

A kormány visszautasítja, hogy a családok és a házasság legmagasabb szintű védelmét bárki a szexuális kisebbségek jogainak csorbításával azonosítsa – írta a miniszter. Varga Judit megdöbbentőnek nevezte, hogy a világjárvány második hulláma idején Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős biztosa csütörtökön – a tavaszihoz hasonló módon – ismét a sikeres védekezést lehetővé tevő magyar rendkívüli jogrendi szabályozást támadta.

Tette ezt annak ellenére – fűzte hozzá az igazságügyi miniszter -, hogy a tavaszi fiaskótól eltérően a mostani törvényt a magyar ellenzéki pártok is elfogadták. A magyar kormány álláspontja szerint egy ilyen válság idején az uniós intézmények feladata a tagállamok védekezésének elősegítése és a gyors cselekvést lehetővé tevő uniós források azonnali átcsoportosítása és rendelkezésre bocsátása – írta Varga Judit.

Korábban írtuk