Hozzátette: az európaiak álszent jogállamisági viták helyett a valódi kérdésekre várnak valódi válaszokat, valamint a valódi problémákra valódi megoldásokat.

Hirdetés

A közelmúlt tragikus terrortámadásai is nyilvánvalóvá tették, hogy Európa vezetőinek az álszent jogállamisági viták helyett végre az európai létformát valóban fenyegető támadásokkal kellene foglalkozniuk. Magyarország mindig partner lesz az európai életmód és az európai emberek megvédésében. Az évek óta megingathatatlan bevándorlásellenes álláspontunk, Európa határainak kitartó védelme is ezt a célt szolgálja. Nem a bajt kell Európába hozni, nem meghívóleveleket kell küldeni a világnak, hanem a segítséget kell helybe vinnünk. Mi továbbra is kiállunk keresztény európai kultúránk fenntartása mellett – írta a miniszter.

Az Európai Bizottság elfogult és hamis állításokkal teli jogállamisági jelentése ékes bizonyítéka a kettős mércén alapuló politikai nyomásgyakorlásnak, ami nem szolgálhat alapul semmiféle jogállamisági vitának. Az uniós mentőcsomag tárgyalásait azok veszélyeztetik, akik nem akarják elfogadni az állam- és kormányfők júliusi politikai iránymutatását, ami egyértelművé tette, hogy nem lehet a kifizetéseket mondvacsinált ideológiai feltételekhez kötni.

„Nevezzük nevén a gyereket: akik sosem akarták megszavazni a pénzügyi mentőcsomagot, most a jogállamiság homályos, ködös fogalma mögé bújva akarják megakadályozni a történelmi megállapodás megszületését” – fogalmazott Varga Judit.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

Az uniós források védelme mindannyiunk érdeke. Egy valóban erre irányuló szabályozásban akár már ma meg lehetne állapodni. Mi, magyarok, már letettük a szövegjavaslatunkat. Ideje, hogy az Európai Parlament és a fukar tagállamok is felismerjék történelmi felelősségüket – írta Facebook-oldalán a miniszter.

Ma a 10 napos karanténom utolsó napján még itthonról adtam telefonos interjút a Financial Times-nak és a német…

Posted by Varga Judit on Friday, October 30, 2020