Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív
Hirdetés

Varga Judit kijelentette: fontos a kettős mérce kizárása és a tisztességes eljárás, amikor a finn EU-elnökség a Magyarországgal szembeni hetes cikk szerinti eljárás lépéseiről dönt, és az is lényeges, hogy a tagállamok többségének akaratát tudja maga mögött az elnökség.

Emlékeztetett: mindig ellátogatott az EU soros elnöki tisztet betöltő tagállamokba, hogy egyeztessék az álláspontokat azokban az ügyekben, amelyek az elnökség napirendjén lesznek.

Finnország számára fontos kérdés a hetes cikk szerinti eljárás, így ebben az ügyben az EU-elnökség által tervezett lépésekről is tárgyaltak – mondta az államtitkár, hozzáfűzve: Finnország már hónapokkal ezelőtt beharangozta, hogy számukra a jogállamiság az elnökségük egyik kulcsszava lesz, mert fontosnak tartják, hogy az európai értékeket mindenki tiszteletben tartsa.

Varga Judit hangsúlyozta: ezt az álláspontot Magyarország is osztja, hiszen „számunkra is nagyon fontosak az alapértékek”. Minden demokrácia sarokköve az alapértékek követése – fűzte hozzá.

Kijelentette: Magyarországnak az a legfontosabb, hogy az EU-elnökség – amelynek elfogulatlannak és pártatlannak kell lennie az eljárás során – a tisztességes eljárás feltételeit garantálja, és „ne vádaskodásba, egymásra mutogatásba torkolljon az eljárás”. Megjegyezte: amikor a tényekről, a jogi részletekről beszélnek, „hamar kibújik a szög a zsákból, ha politikai támadásokról van szó”.

Az államtitkár közölte: Magyarország kész minden felmerülő aggályra részletes választ adni, „bebizonyítani, hogy rendben működik az ország”. Remélhetőleg mielőbb sikerül minden aggályt eloszlatni – tette hozzá. Hangsúlyozta: Magyarország kész válaszolni a kérdésekre egy európai dialógusban, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a jogállamiságnak fontos eleme a tisztességes eljárás, az egyenlő bánásmód és a jogbiztonság.

Kitért arra: az eljárásban lényeges, hogy minden lépés mögött a tagállamok többségének akarata legyen, vagyis az elnökség mindig biztosítsa a demokratikus többséget.

Varga Judit arról is beszélt: bár korábban tervezték, hogy júliusban lesz meghallgatás az ügyben, erre legközelebb szeptemberben kerülhet sor.

Az európai parlamenti mandátumot szerző Trócsányi László helyére az igazságügyi miniszteri posztra jelölt politikus közölte: a megbeszéléseken szó volt a következő többéves uniós költségvetésről és a klímacélokról is. Magyarország nagyon jól teljesít a klímacélok tekintetében – fűzte hozzá.

Az Európai Parlament tavaly szeptemberben szavazta meg, hogy az Európai Tanács kezdjen eljárást Magyarországgal szemben a jogállamiság és a demokrácia helyzete miatt. Az EU soros elnöki posztját júliusban átvevő Finnország továbblépne a Magyarország ellen folyó hetes cikk szerinti eljárásban.