Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Varga Judit a Berlin Security Conference (BSC) szünetében a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: Orbán Viktor kormányfő már 2016-ban arról beszélt, hogy meg kell erősíteni Európa védelmi képességeit, és ez a gondolat egyre inkább előtérbe kerül.

A miniszter a BSC-n részt vett egy panelbeszélgetésen is, amely a nőknek a béke és a biztonság megteremtésében betöltött szerepéről szólt. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország bizonyította, hogy aktív részese a nők helyzetének erősítését célzó folyamatnak, és a kormány külön akciótervet is készít az ügyben.

Rámutatott, hogy a nők sokkal inkább megszenvedik a fegyveres konfliktusokat, mint a férfiak, a Hungary Helps (Magyarország segít) program révén pedig a magyarok olyan támogatást nyújtanak a háborús övezetekben élőknek, amelynek révén a nők mindennapjai is könnyebbé válhatnak.

A panelbeszélgetésen a Hungary Helps program alapgondolatát ismertetve kiemelte, hogy nem a bajokat, gondokat kell behozni Európába, hanem a segítséget kell eljuttatni a rászorulóknak. Ennek jegyében vesz részt Magyarország a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet pusztítását elszenvedő Karakos, a legnagyobb iraki keresztény város újjáépítésében.

Varga Judit Berlinben találkozott mértékadó német lapok vezető szerkesztőivel is. Ezzel kapcsolatban a közmédiának elmondta, hogy a német fősodratú médiában „kritikus hangvételben tudósítanak Magyarországról”, és ezzel a bírálatra építő szemléletmóddal nehéz észrevenni, hogy „nagyon sok jó dolog történik”.

Ilyen például a magyar-német biztonság- és védelempolitikai együttműködés vagy éppen az egyre nagyobb nemzetközi elismertségű és sokhelyütt példaként szolgáló Hungary Helps program, amelyet kitartóan tovább kell népszerűsíteni, és minden külföldi újságírónál igyekezni kell elérni, hogy ne csak a kritika lehetőségét keresse, hanem „vegye észre, hogy Magyarország mennyi mindent tesz Európa biztonságáért Európa határain kívül” – mondta Varga Judit.