Fotó: facebook.com/Varga Judit
Hirdetés

A koronavírus-járvány idején a veszélyhelyzet jogrendje biztosította a kormánynak a szükséges mozgásteret, addig, amíg ez indokolt volt. Bár a járványveszély nem múlt el, de köszönhetően a magyar emberek együttműködésének, összefogásának és fegyelmezettségének, eljött az a pillanat, amikor enyhíteni lehet a szabályokon.

Egyes bel- és külföldi szereplők „történelmi bűne”, hogy a bajban is támadták Magyarországot – jelentette ki Varga Judit, majd hozzátette: a magyar ellenzék „elképesztő feljelentő rendszert” működtet, melyen keresztül minden hír gyorsan eljut a „brüsszeli központba”. Sajnálatosnak tartjuk, hogy az Európai Parlament nem a megoldás, hanem a probléma része volt – jegyezte meg.

Miféle közösség az, amelyik a bajban sem segíti, hanem akadályozza, támadja saját tagját? Mondvacsinált ürüggyel még azt is megakadályozták, hogy a Európai Parlament Magyarországról szóló vitájában felszólalhasson egy magyar miniszter – mondta Varga Judit.

Korábban írtuk

A veszélyhelyzet visszavonásáról szóló, a parlamentnek kedden beterjesztett törvényjavaslatokról szólva a miniszter elmondta: az egyik tartalmazza, hogy az Országgyűlés felszólítja a kormányt a veszélyhelyzet megszüntetésére. Ezt követően pedig beindul az a bonyolult hatálybaléptetési mechanizmus, amelynek célja a rendkívüli jogrendből a rendesbe való visszatérés.

A tegnap este benyújtott másik törvényjavaslat többek között érinti azt a számos egészségügyi, gazdasági rendelkezést, mely átmenetileg még hatályban marad, ilyen például a hitelmoratórium, amely a veszélyhelyzet után, egészen az év végéig tovább él, egyes járulékkedvezmények vagy a digitális igazságszolgáltatással kapcsolatos szabályok. – közölte a miniszter.