Varga Judit bejegyzése szerint amíg Európa történelme egyik legnagyobb kihívásával áll szemben, és emberek erőn felül dolgoznak a koronavírus-járvány elleni védekezésen, az Európai Néppárt frakciója „kizárósdival és politikai alapon történő diszkriminációval van elfoglalva.”

Hirdetés

„A néppárttal való véleménykülönbségünk nem most kezdődött. Már egy ideje tudjuk, hogy Manfred Weber nem a keresztény-konzervatív értékek mentén szeretné vezetni az Európai Néppárt frakcióját” – írta a miniszter, aki szerint a frakcióvezető ezt világossá tette, amikor azt mondta, hogy nemzeti szuverenitás nem létezik többé.

Varga Judit kiemelte: a magyar kormány szerint úgy is lehet európainak lenni, hogy az ország megőrzi ezeréves kultúráját, nemzeti identitását, de közben együttműködik Európa más országaival is.

A vírus okozta helyzetben az emberi életek megmentésével és a gazdasági újraindítással, nem pedig az európai parlamenti pártok belügyeivel kellene foglakozni – írta Varga Judit.

Korábban írtuk