Magyarországnak és Lengyelországnak van tapasztalata a jogállamisági eljárásról, aminek már a megindítása is uniós szerződéseket sértett a magyar kormány szerint. Majd sérült a „hallgattassék meg a másik fél!” elve, elmaradt a tények ellenőrzése és kettős mércét alkalmaztak Magyarország ellen, például tavasszal a koronavírus-járvány elleni intézkedései miatt támadták, pedig csak a magyar embereket védte – mondta a miniszter.

Hirdetés

Hozzátette: volt olyan uniós biztos, aki ősszel nyíltan kimondta, hogy azért fontosak a jogállamisági kritériumok, mert azokkal meg lehet büntetni azt, aki nem áll be a sorba.

A jogállamiság kérdésében sem veszik figyelembe az országok közti eltéréseket, nem lehet tudni, hogy mindennek hol lesz a vége – jegyezte meg Varga Judit.

A jogállamisági kritériumok és a támogatások összekapcsolásának kockázata a december 11-i megállapodással megszűnt, de ehhez kellett, hogy Magyarország és Lengyelország elmenjen a falig. Azért fontos ez a megállapodás, mert így uniós pénzekkel nem fenyegethetik az országokat, nem kényszeríthetik álláspontjuk megváltoztatására – mondta a miniszter.

Korábban írtuk

A múlt heti megállapodás megvédte az emberek pénzét, a szolidaritást, az unió alkotmányát, szerződéseit és a türelmünket is – hangsúlyozta Varga Judit.

Rámutatott: az uniót az elmúlt évtizedekben válságok határozták meg – pénzügyi válság, energia válság, ukrán válság, brexit, koronavírus-járvány -, melyek felkészületlenül érték az EU intézményeit. Brüsszel csak tűzoltásra volt képes, holott kreatív erőfeszítésekre van szükség. A járványban sem tudott az unió hatékony védekezést biztosítani, de még koordinációt sem, csak a nemzetállamok tudtak cselekedni.

Az unió járványügyi szervezete januárban veszélytelennek minősítette a Kínából elindult fertőzést, amely két hónap múlva blokkolta Európát. Tavasszal Nyugat-Európa országai egymás elől vették el a lélegeztető gépeket, előfordult, hogy német kikötőből nem lehetett egészségügyi eszközöket kihajózni. Eközben a szolidaritás 2015 óta Nyugat-Európában csak a migránsok befogadására vonatkozik, pedig tudomásul kellene venni, hogy Európában eltérő hagyományok, különböző fejlődési utak léteznek. Például a közép-európai országoknak más a hozzáállása a migrációhoz, mint a volt gyarmattartóknak – fejtette ki a miniszter.

 Mindeközben Magyarország is szolidáris, csak azt vallja, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem segítséget kell odavinni, ahol szükség van rá: erre szolgál a Hungary Helps program. De a szolidaritás mutatkozott meg a déli országok felé is abban, hogy Magyarország megszavazta a következő uniós költségvetést és a mentőcsomagot vállalva akár a közös eladósodást is – mutatott rá Varga Judit.

Felmérések szerint Magyarországon még sokan elégedettek az unióval, de már egyre több a kiábrándult. Nem egyszerűen több Európára, hanem okosabb, kölcsönös tiszteletre épülő Európára van szükség – hangoztatta a miniszter a Századvég Alapítvány „Európa új kihívások előtt – Az Európa Projekt kutatás eredményei 2020-ban” című online konferenciáján elmondott nyitóbeszédében.