A kormánypárti politikus a CPAC csütörtöki záróbeszédében azt hangsúlyozta: rendkívüli pillanat, hogy Budapesten dobog a konzervatív világ szíve, és hatalmas elismerés ez az április 3-i választási eredményekért. Arra reagálva, hogy Brüsszelben újabb jogállamisági jelentést fogadtak el Magyarországgal szemben, Varga Judit elmondta: „(Brüsszelben) az a bajuk, hogy ellentétben velük, Magyarországon mind a közéletben, mind a politika világában, mind a sajtóban valódi véleménysokszínűség uralkodik”, ami felfoghatatlan Brüsszel számára.

Hirdetés

A tárcavezető arról beszélt, hogy a balliberálisok zsákutcába jutottak, mivel a klasszikus liberalizmus minden egyes célkitűzése a 20. század végéig mind megvalósult, és mivel elfogytak a célok, és ehelyett önmagából kifordult, saját magát felfaló ideológiákat találtak. Szavai szerint nem lehet könnyű nap mint nap új áldozati csoportokat találni és kényszeredett önigazodási pontokat gyártani.

„Ennek a jelenségnek sajnos mindannyiunk társadalmában kézzelfogható káros következményei vannak, (.) ráerőltetik a maguk fals igazát a többségre” – mondta, majd úgy vélte, ezzel elvonják a figyelmet az igazán fontos társadalmi kérdésekről. Hozzátette: a józan magyar ész azonban április 3-án ismét kétharmados felhatalmazást adott a nemzeti oldalnak.

Varga Judit ezen a ponton rögzítette: „akár tetszik, akár nem” a törvényes hatalom alapja az emberek többségi akarata. Megfogalmazása szerint a legfőbb érték a demokratikus döntés, a demokrácia fénypontja pedig a választás. Kritizálni lehet és kell is a hatalmon lévőket, de nem árt mellé néha választást is nyerni – jegyezte meg.

Korábban írtuk

Vélekedése szerint a liberális mainstream ott tévedt el, hogy az emberek valós problémáinak megoldása helyett utópiákat kerget, és a magyar baloldal pedig nem értette meg a saját nemzetét.

„A magyar kormány tudja, csak úgy lehet jó politikát csinálni, ha az nem múló ideológiákat, nem külföldi importcikkeket, hanem az állampolgárok igényeit szolgálja” – hangoztatta, hozzátéve, „ha ők a woke, mi vagyunk az awake”.

Varga Judit a liberális és a konzervatív gondolkodás közti különbségre Magyarország klímavédelmi eredményein keresztül mutatott rá, mondván, az országnak úgy sikerült meghaladnia a szén-dioxid-kibocsájtás mérséklési célokat, hogy közben jelentős gazdasági növekedést ért el. „Az igazi cselekvés nem a Facebookra kiposztolt klímaszorongás” – fogalmazott.

Nincs más a szemünk előtt, mint hazánk és a magyar emberek érdekeinek védelme, ez a szemlélet a Nyugat politikai elitjéből az utóbbi időben kiveszett. A konzervatívok közötti szövetségépítés fontosságát hangsúlyozva Varga Judit azt mondta, semmi kétsége afelől, hogy a „jövő a mienk”, de ehhez – fűzte hozzá – rengeteg erőfeszítés kell.

Az Európa jövőjéről szóló vita lezárulásával kapcsolatban méltatta a magyarok aktivitását, akik javaslataikban az erős nemzetek, erős Európájának koncepciójának megvalósítását sürgették. Varga Judit ezzel kapcsolatban elképzelhetőnek tartotta a jelenlegi uniós szerződések módosítását, mivel a lisszaboni szerződés keretrendszere „nem biztosítja a nemzetállamok szuverenitását”.