Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Az MSZP-s képviselő felidézte, hogy Varga Mihály a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnökeként a nyilvánosság előtt olyan bűncselekménygyanús ügyekre csodálkozott rá, amelyeket korábban a Fidesz és ő is körömszakadtáig védett. Tíz évvel később aztán jegybankelnökként Varga Mihály már arról tájékoztatott, hogy feljelentést tettek számos bűncselekmény gyanúja miatt – emlékeztetett.

Hogyan fogja az állam visszakapni a Matolcsyék által „elherdált” közvagyont, érez-e felelősséget a történtek miatt, és garantálja-e, hogy az alapítványokon keresztül kiszervezett közvagyon az államhoz kerül vissza, és nem újabb magánzsebekbe vándorol? – kérdezte a jegybankelnököt.

Varga Mihály hangsúlyozta, a jegybank független intézmény, melynek működésére a kormánynak nem lehet befolyása, pénzügyminiszterként javaslatokat fogalmazhatott meg az MNB működésével kapcsolatban, ezek közül felidézte azt, amely a felügyelőbizottságokra vonatkozott, ez éles ellenállást váltott ki. Emlékeztetett arra is, hogy 2018-ban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szabályosnak találta a jegybank alapítványainak működését.

Tóth Bertalan viszonválaszában felhívta a figyelmet Matolcsy György volt jegybankelnök állítására, amely szerint az ÁSZ idei jelentése nem fedi az igazságot.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az ÁSZ vizsgálataira nincs ráhatása, maga az MNB is folytat azonban belső vizsgálatokat.

Korábban írtuk