Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Hirdetés

A portál felkereste a koronavírus elleni oltás gyártásáért felelő AstraZenecát, ahonnan bár egyértelműen nem cáfolták a Reuters információit, közleményükben azt írták, hogy törekednek az ígért 180 millió vakcina legyártására – írja az Origo. Amennyiben ez mégsem valósul meg, úgy borul az Európai Unió nyárig elkészített oltási ütemterve.

A portál által idézett uniós tisztviselő az információit a gyógyszergyártóval folytatott belső tárgyalásokra alapozta. Az AstraZeneca a híresztelések kapcsán elmondta azt is, hogy növelik a gyártási kapacitásukat, hogy tartani tudják magukat a szerződéshez.

A Reuters ugyanakkor felidézte, hogy a gyógyszergyártónak már a tavalyi évben is 30 millió adagot kellett volna leadnia, de ezt végül azért nem tudta megtenni, mert az uniós engedélyezési folyamat lassú volt.

Korábban írtuk

„Az AstraZeneca ezúton megerősíti, hogy a COVID-19 vakcina II. negyedéves szállításra vonatkozó legfrissebb előrejelzése szerint az Európai Bizottsággal kötött szerződésnek megfelelően kíván teljesíteni. A szerződés szerinti várható mennyiség körülbelül fele az EU ellátási láncból, míg a fennmaradó rész a nemzetközi ellátási hálózatából érkezhet. Jelenleg az AstraZeneca azon dolgozik, hogy növelje az EU ellátási lánc termelékenységét, és továbbra is felhasználja nemzetközi kapacitásait annak érdekében, hogy a második negyedévben a 180 millió adag eljuthasson az Európai Unióba” – írta a gyártó a hírre reagálva a honlapunknak is megküldött közleményben.