Durgó Tamás elmondta: 18 és 65 év között mindenkit várnak, aki szeretné megszerezni az általános honvédelmi alapismereteket, megtapasztalná a Magyar Honvédség mindennapjait. Kiemelten szeretnék megszólítani a fiatalokat, akik számára a felsőoktatási felvételinél többletpontokat is jelent az önkéntes katonai szolgálat – tette hozzá.

Hirdetés

A mostani kiképzések szeptember 5-én indulnak. Az első két hónap általános alapkiképzés. A második – négy hónapos – szakaszban a résztvevők választhatnak, hogy milyen kiképzésben kívánnak részesülni. Folytatható az alapkiképzés, de akár műveleti besorolású katonai szervezetet is lehet választani. Utóbbi keretében akár harckocsizó, ejtőernyős vagy búvár gyakorlatot is lehet szerezni – ismertette a lehetőségeket az alezredes, de hozzátette: valószínű, hogy utóbbiak helyőrségváltást is jelentenek.

A résztvevők juttatása az első két hónapban megegyezik a mindenkori minimálbér összegével. Akik különleges műveleti besorolású alakulatot választanak, azok bruttó 260 ezer forintot kapnak. Emellett jogosultak lesznek többféle ellátásra, költségtérítésre.

A hat hónapos kiképzés végén a résztvevők folytathatják további hat hónappal a kiképzésüket. Aki civil pályát választ, az a Magyar Honvédség tartalékos állományába kerül. Dönthetnek úgy is, hogy a Magyar Honvédségnél hivatásos vagy szerződéses katonaként szeretnének szolgálni – fejtette ki Durgó Tamás. Kiemelte, az elmúlt években az önkéntes tartalékos katonák közül több mint ezren döntöttek úgy, hogy hivatásos vagy szerződéses szolgálatot vállalnak.

Korábban írtuk