A Költségvetési Bizottság ülése után a képviselői irodaház előtt tartott sajtótájékoztatón számolunk be a bizottsági ülésen történtekről.Oszd meg Te is, hogy minél több emberhez eljussanak a friss hírek!#varjulaszlo #költségvetés #dk 🇭🇺🇪🇺

Gepostet von VARJU László Újpest-Angyalföld am Mittwoch, 24. Juni 2020
Hirdetés

Varju László azt mondta, az elmúlt hetekben bemutatták, hogy hogyan képzelik el az ország jövőjét. Saját javaslataikat sorolva kiemelte a pedagógusok és a szociális területen dolgozók béremeléséről, valamint a méltányossági nyugdíj növeléséről szóló módosító indítványaikat.

A képviselő kitért az alapvető víz-, gáz- és áramhasználat ingyenessé tételére, kérte, hogy az állami és az egyházi iskolák között ne tegyenek különbséget, valamint megemlítette a családi pótlék növelésének szükségességét.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke azt mondta, hogy a büdzsében évek óta nem jelenik meg az egyenlő bánásmód és az egyenlő méltóság elve melletti kiállás.

Korábban írtuk

A DK frakciójának tagja rámutatott, hogy leginkább a közszféra tagjait sújtja a dolgozói szegénység problémája. Kiemelte, hogy a pályaelhagyás miatt 26 ezer ember hiányzik a betegágyak mellől.

A kormány a szociális problémák orvoslásában számít az önkormányzatokra, de ez források nélkül nem fog menni – szögezte le.