Fotó: MTI (archív, szerk.)
Hirdetés

A lap felidézte, hogy két MSZP-s fővárosi polgármester, Kiss László III. és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi városvezető váratlanul kilépett a pártjából, és bejelentette, hogy a DK-hoz csatlakozik. Az ügy rég nem látott, nyílt konfliktushoz vezetett – fogalmazott a Magyar Nemzet.

Az MSZP elnökségének meg nem nevezett forrásai egybehangzóan állították a lapnak, hogy Varju László, a DK alelnöke, valamint Élő Norbert XII. kerületi önkormányzati képviselő keresi fel és próbálja átcsábítani a „Gyurcsány-pártba” a szocialista polgármestereket, önkormányzati politikusokat.

A Magyar Nemzet megkeresésére Élő Norbert tagadta, hogy így lenne, szerinte mindenkinek joga van hozzá, hogy eldöntse, „politikai hazáját hol találja meg”. Úgy vélekedett: Kiss László és Szaniszló Sándor is azt gondolhatta, hogy közelebb áll hozzá a DK programja. Élő Norbert szerint a történtek nem okozhatnak problémát az ellenzéki együttműködésben.

Varju Lászlót lapzártáig nem érte el a Magyar Nemzet.