Fotó: mti, archív, illusztráció

Varju László (DK) szerint az európai parlamenti (EP) választás a Fidesz véleményével ellentétben nem a bevándorláspárti és az azt ellenző erők küzdelme lesz, mert európai szinten nincsenek bevándorláspárti erők, ez a téma kizárólag tagállami hatáskör. Brüsszelnek nincs beleszólása a bevándorlásba, és nincs Soros-terv sem Európa muszlim bevándorlókkal való elárasztására – jelentette ki kedden napirend előtt az Országgyűlésben. Varju László úgy értékelt, az EP-választáson valójában az Európát támogató és az Európa-ellenes erők között folyik a küzdelem, a Fidesz pedig szeretne az „Európa-bomlasztók” élére állni.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Európa vagy Orbán – határozta meg az ellenzéki képviselő az EP-választás tétjét a DK nevében, és arra hívott mindenkit, hogy válassza Európát. Hangsúlyozta: a DK európai egyesült államokat akar, a polgári demokráciák föderációját, míg a nemzetek Európája egy Moszkva által sugalmazott koncepció, mert egy egységesülő Európa kényelmetlen Oroszországnak.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: ha a DK kicsit és aggódna a magyar EU-s tagság miatt, akkor nem működne együtt a Jobbikkal, hiszen ez az egyetlen olyan párt, amely támogatta a kilépést az unióból a múltban.

Hangsúlyozta: a DK letagadja a  brüsszeli bevándorláspárti terveket, holott a párt képviselői is támogatták ezeket. A betelepítési kvótát nem vették le a napirendről, migránsvízumot megszavazta az EP, a migránskártyák rendszere működik, és még több pénzt kaphatnak a bevándorlást támogató politikai aktivistacsoportok – sorolta.