Hirdetés

Varju László (DK) azt mondta: Magyarország történetében példátlan botrány történt a Völner-üggyel, bűnügyi helyszínné vált az igazságügyi tárca, soha még ilyen magas rangú képviselő ellen nem kezdeményeztek eljárást.

Felidézte, hogy a DK évek óta próbálja kiperelni a felcsúti utánpótlásnevelő alapítvány több tízmilliárd forintos számláit, szerződéseit, érdekes adatokat ugyanakkor nem kaptak, mert azt a végrehajtói kamara elnöke megakadályozta.

Miért takargatták közösen a minisztériumban „Orbán Viktor alapítványának” elszámolását a közpénzekkel ezzel a végrehajtóval együtt? – kérdezte.

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára közölte: korábbi azonnali kérdéseknél már ismertette a tárcája és annak miniszterének hivatalos álláspontját.

Korábban írtuk

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a képviselő téved, hiszen volt olyan magasabb rangú politikus, akinek a mentelmi jogának a felfüggesztését kérte az ügyészség: Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök mentelmi jogát a Sukoró-ügyben függesztette fel az Országgyűlés, vagyis volt miniszterelnökként került abba a helyzetbe, hogy meggyanúsítják.

Kijelentette azt is: a végrehajtás az igazságszolgáltatás, vagyis a bíróság felügyelete alatt zajlik. Ha bárkinek kifogása van egy eljárással, az bírósághoz fordulhat.