Hirdetés

Varju László (DK) a forint hónapok óta tartó „mélyrepülése” miatt bírálta a kormányt. Szerinte a kabinet tétlenségét a pénzpiacok 370 forintos euró- és 327 forintos dollárárfolyammal „díjazták”. Úgy vélte: az elhibázott árfolyampolitika kártyavárként döntötte össze az egész kormányzást, pedig az ellenzék figyelmeztette a kormányt, hogy nem lesz jó vége annak, amit csinál.

Úgy összegzett: a Fidesz-kormány alatt a legnagyobb az államadósság, a legdrágább a benzin, a leggyengébb a forint és a legnagyobb az infláció. Azt kérdezte: meddig nézi még tétlenül az Orbán-kormány a forint mélyrepülését?

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára válaszában a jelenlegi és a baloldali kormányok válságkezelését hasonlította össze. Azt mondta: míg 2010 előtti baloldali kormányok megszorításokkal, adóemeléssel, a 13. havi nyugdíj elvételével reagáltak a válságra, és devizahitelezésbe vitték bele a családokat, addig a jelenlegi kormány a válság ideje alatt adót csökkent, visszaadja a 13. havi nyugdíjat és bért emel a közszférában és az egészségügyben is.

Szerinte a kormány bebizonyította azt, hogy válság idején, magasabb infláció és forintgyengülés esetén is lehet „olyan gazdaságpolitikát csinálni”, hogy az emberek ebből ne érezzenek semmit, sőt, még többet tudjanak fogyasztani.

Korábban írtuk

„Nehéz a helyzet, magasabb az infláció, gyengült a forint, de az embereknek ebből semmit nem lehet érezni, és nem is éreznek” – jelentette ki.

A képviselő nem fogadta el a választ.