Varju László (DK) kijelentette: a gazdasági válság mélységét az Orbán-kormány teremtette meg azzal, hogy elmulasztotta a felkészülést 2018-19-ben. Tudták, mi várható, mégis „eltapsolták” a pénzt – jelentette ki.

Hirdetés

Szerinte a kormány tétlensége mélyíti a válságot, tavasszal számos intézkedést elmulasztott meghozni.

Bírálta a hitelmoratóriumot, mert szerinte százezrek gondolják azt, hogy ha most nem kell fizetni, a jövőben sem kell majd.

A gazdaság zuhan. Segítsenek végre az embereken! – szólította fel a kormányt.

Korábban írtuk

Schanda Tamás, az innovációs tárca államtitkára kijelentette: a megelőző baloldali kormányok juttatták a tönk szélére az országot, aminek következményeit egy évtizedig „nyögte” az ország.

Szólt a gazdaságvédelmi akciótervről, amelynek intézkedései a munkahelyek védelmére és újak teremtésére koncentrálnak, és az eredményei már látszódnak: szeptemberben az egyik legalacsonyabb Magyarországon volt a munkanélküliség az unióban.

Hiába támadja a kormányzati intézkedéseket, azok valós segítséget tudtak nyújtani – mondta a DK-s képviselő bírálatára reagálva.

Már az Orbán-kormány is beismerte: a válság itt van!

Szembesítjük a Fideszt a Parlamentben! Válság van, mégsem tesznek semmit az emberekért, a vállalkozásokért.Kövesd élőben, és oszd meg Varju László napirend előtti felszólalását!🇭🇺🇪🇺

Posted by Demokratikus Koalíció on Monday, November 2, 2020