Hirdetés

A fideszes országgyűlési képviselő kedden a borsodi megyeszékhelyen sajtótájékoztatón azt is közölte, hogy Veres Pál pedig vállalhatatlanná vált, mert „bukott MSZP-s és DK-s politikusok foglya lett”.

Hubay György azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy az ellenzéki Velünk a Város elnevezésű csoport miskolci 14-es egyéni választókerületben induló képviselőjelöltje, Csontos Róbert kedden visszalépett a jelöltségtől.

Megjegyezte: az LMP-s politikus világosan ki is mondta indokait.

„Vállalhatatlanná lett Veres Pál, mint független jelölt, mert valójában a bukott MSZP-s és DK-s politikusok foglya lett, és vállalhatatlan lett mint polgármesterjelölt, ha olyan súlyos pénzügyi csalással vádolt személlyel találkozgat, mint a volt szocialista tanácsadó, Szőke Tibor” – idézte Csontos Róbert szavait Hubay György.

A fideszes képviselő úgy fogalmazott: „a Velünk a Város jelöltjének visszalépésével világossá vált, hogy meztelen a király; Veres Pál csapata szétesett (…), a választásnak mint bukott jelölt és mint bukott csapat vágnak neki”.

Kijelentette: Veres Pál hazudott és félre akarta vezetni a miskolciakat, amikor azt állította magáról, hogy civil és független, miközben „csapatának olyan – a városban már számtalanszor csúfosan leszerepelt – tagjai vannak, mint Simon Gábor bukott MSZP-s országgyűlési képviselő, (…) támogatóinak listavezetője pedig Gyurcsány Ferenc főideológusa, pártjának elnökségi tagja Debreczeni József”.

Hubay György egyúttal hangsúlyozta: Veres Pál csapata „hazudott akkor is, amikor közvélemény-kutatási adatokat hamisítottak” azért, hogy meggyőzzék a miskolci választókat arról, „nagyon is érdemes rájuk szavazni, olyannyira vezetnek”. Ezzel szemben a felmérést készítő Závecz Tibor (Závecz Research) kért helyreigazítást tőlük, cáfolva állításaikat, mert „pontosan az ellenkezőjét mérte annak, amit a Velünk a Város hazudott” – mondta a fideszes politikus.

Hubay György kiemelte: éppen a Fidesz-KDNP miskolci polgármester-jelöltje, Alakszai Zoltán vezet tíz százalékkal. A képviselő szerint a Velünk a Város „minden állításáról kiderült, hogy aljas hazugság”.

Arra kérte a miskolciakat, hogy vasárnap ne engedjék a hatalom közelébe „ezeket az elemeket”.

„Miskolc nem lehet ellenzékben, maradjon erős kezekben a város, maradjunk nyerő oldalon, szavazzunk a Fidesz-KDNP jelöltjeire és Alakszai Zoltánra” – zárta szavait.