Verespatak – Nem engedélyezik az ásatást
A brassói ítélőtábla érvénytelenítette a művelődési minisztérium által a Roşia Montana Gold Corporationnak (RMGC) kiállított engedélyt, amelyben a Kirnyik-hegy régészeti feltárását hagyta jóvá. Marius Cosma, az ítélőtábla szóvivője elmondta: a dokumentum érvénytelenítését a verespataki színesfémbánya megnyitása ellen tiltakozó Alburnus Maior Egyesület kérte. A civil szervezet arra hivatkozott, hogy a Kirnyik-hegy mélyén a római korból származó tárnák vannak, amelyeket korábban már a nemzeti örökség részévé nyilvánítottak. Verespatakon ugyanis már ekkor nemes- és színesfémbányászat zajlott, az ókorban a Római Birodalom aranybányászatának egyik központja volt. Az ítélet 15 napon belül megfellebbezhető – nyilatkozta a szóvivő.
Az RMGC képviselői kiábrándítónak nevezik a döntést, ugyanis az engedély hiányában nem tudják megkezdeni a bányaépítési munkálatokat. Alan Hill, az RMGC elnöke szerint meg kell várni az ítélet indoklását, annak ismeretében döntik el, hogy mit tesznek a következőkben. Nem tartja kizártnak, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak.
A kulturális minisztérium 2004 januárjában bocsátotta ki a régészeti feltárást engedélyező dokumentumot, visszavonva ezzel a terület védettségét. Az Alburnus Maior Egyesület egy hónapra rá fordult az igazságszolgáltatáshoz, azt állítva, hogy nincs jogi alapja a szaktárca által kiállított dokumentumnak. Bebizonyította, hogy a hegységnek továbbra is védett övezet státust kell biztosítani, ahogy azt korábban több szakértő is ajánlotta.
Az ítélőtábla döntése újabb akadályt gördít az RMGC elé a Verespatak környéki hegyekben rejlő színesfém-készletet kiaknázó bánya ügyében. Szeptemberben a környezetvédelmi minisztérium is leállította az engedélyeztetési folyamatot. Ezt azzal indokolta, hogy a cég területrendezési engedélye tartalmilag megegyezik egy korábbival, melyet a bíróság már érvénytelenített. A jogszabályok szerint a korábban felfüggesztett azonos tartalmú közigazgatási okiratok érvénytelenek.
(www.kronika.ro)