Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

Porga Gyula elmondta: az elmúlt egy hónapban intenzív kampányt folytattak, minden városrészt bejártak és lakossági fórumokat is szerveztek. A kampány során végig arra törekedtek, hogy minél több alkalmuk legyen beszélni a veszprémiekkel a város mindennapjairól és jövőjéről. Kiemelte: a találkozások abban erősítették meg, hogy a város jó úton jár, és nagy támogatást kapott a kormánypártok helyi jelöltjeinek programja Veszprémben.

Céljaik közül Porga Gyula kiemelte, hogy 2023-ban, amikor Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa, olyan minőségű programot mutathassanak be Magyarországnak és Európának, amire az egész ország büszke lehet. Úgy szeretnénk dolgozni, hogy az utána következő években is Európa kulturális fővárosai közé tartozzon Veszprém, ehhez pedig együttműködésre és közös gondolkodásra van szükség – mondta.

Porga Gyula arról is beszélt: kilenc éve dolgozik már polgármesterként, előtte négyet alpolgármesterként töltött, és képviselőjelöltjeik közt is többen kilenc, illetve tizenhárom éve tagjai a városi önkormányzatnak. Tizenkét képviselőjelöltjük közül négy harmincöt éven aluli, négy nő, és van olyan jelöltjük is, aki már nyugdíjas – tette hozzá.