Veszprémi gyilkosság: pénzbehajtó volt és lányokat futtatott Sz. Iván?
Az újság tudósítása szerint egyébként Sz. Iván lakhelyén, Enyingen feszült a helyzet, a romák attól félnek, hogy a bűncselekményért rajtuk állnak majd bosszút.
Eddig három személyt gyanúsít a rendőrség a veszprémi gyilkosság elkövetésével: a sárbogárdi R. Sándort és a budapesti N. Győzőt, akiket Ausztriában vettek őrizetben, jelenleg Grazban tartják őket fogva, várhatóan egy-másfél héten belül Magyarországon lesznek. (Derzsy Péter, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője a Magyar Televízió hétfő esti híradójában azt nyilatkozta: R. Sándor az elkövető, aki a szúrást végrehajtja’.) A harmadik személy Sz. Iván enyingi lakos, akinek a kézre kerítésére külön nyomozócsoport alakult.
Az ügy lényege: szombat éjjel a veszprémi Skorpió bárban szórakozott az MKB-Veszprém kézilabda csapatának több játékosa, amikor szóváltásba keveredtek egy másik társasággal, melynek tagjai bántalmazták a pultoslányt. A kézilabdások a hölgy segítségére siettek, dulakodás kezdődött, ami az utcán folytatódott.
Marian Cozma
Marian Cozmát szíven szúrták, sérülése olyan súlyos volt, hogy a kórházban meghalt. A csapat másik két külföldi játékosa, Ivan Pesic és Zarko Sesum szintén súlyos sérülést szenvedtek, de azóta mindketten túl vannak az életveszélyen, állapotuk stabilizálódott.
Cozma emlékére ma búcsúztatót tartanak a Veszprém Arénánál, majd hazaszállítják a holttestét, és Bukarestben szombaton temetik el.
Gyurcsány: vékony jégen táncolunk
Az elkövető roma származása miatt még tovább feszíti a társadalmi ítéletek és előítéletek egyre fojtogatóbb hálóját – írta tegnap blogjában a veszprémi gyilkosságról Gyurcsány Ferenc. A kormányfő úgy fogalmazott: nem lehet érzékelni, hogy türelmetlenség, csalódás, rossz érzés, feszültség üti fel a fejét az országban, és a vita arról szól, hogyan tudnak együtt élni romák és nem romák. A régi módon nem lehet beszélni, mert sokan úgy érzik, az a probléma szőnyeg alá söprése, új módon pedig még nem tudunk beszélni a kérdésről – szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve: vékony jégen járunk, mely bármelyik pillanatban beszakadhat alattunk.
Draskovics Tibor rendészeti miniszter azt hangsúlyozta: a bűn megítélésében nem lehet szerepe az elkövető származásának. A bűnüldözés kizárólag rendőri feladat.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetőjének tegnapi nyilatkozata szerint Magyarországon romokban hever a közbiztonság, a kormány cserbenhagyta az országot és a polgárokat.
Debreczeny János, Veszprém fideszes polgármestere egy rendezvényen azt mondta: nem számít, milyen kisebbséghez tartoznak a véres bűn elkövetői, mert a bűnösök is elsősorban magyarok. A résztvevők kifütyülték.
Képtelenség a bosszúhadjárat?
A román sajtó egyhangúlag roma támadásról ír Marian Cozma halála kapcsán.
A szerb lapok tudósításaiban az a leginkább figyelemre méltó, miszerint nem tudnak arról, hogy Zarko Sesum apja, Steva Sesum több száz fős, bosszúállásra toborzott csapattal tervez Magyarországra indulni. A Budapesten tartózkodó szerb külügyminiszter, Vuk Jeremics egyenesen képtelenségnek nevezte a paramilitáris egységekről szóló hírt.
A horvát média azt emeli ki, hogy Ivan Pesics sérülése a horvát sportnak is tragédia, a válogatott kapus kerettag volt a nemrég lezajlott horvátországi világbajnokságon.
(hirado.hu/Népszabadság/Népszava/Magyar Hírlap)