Már a 2019-es önkormányzati választás előtt komoly forrást, összességében több mint húszmillió forintot küldött a Soros-féle alapítvány a szombathelyi Nyugat.hu-nak. A balliberális helyi portál összességében 2017 és 2020 között több mint negyedmillió dollárt kapott a milliárdos spekuláns szervezetétől. 

Hirdetés

Az egyik legkomolyabb, civilnek mondott, valójában ellenzéki építkezés Debrecenben zajlik – írja a Magyar Nemzet. A nyitott társadalom eszméjét valló Együtt Debrecenért Egyesület és az OSF között bizonyítható pénzügyi kapcsolat látható.

A Soros-alapítvány 2019-ben és 2020-ban összesen negyvenezer dollárral támogatta az úgynevezett civilszervezetet. Az OSF ezt a pénzt kifejezetten egy helyi online portál létrehozására szánta, és 2019-ben – egy ugyanilyen nevű Facebook-oldal átalakulásával és az Együtt Debrecenért Egyesület kiadásában – el is indult a Debreciner.hu, amely a saját bevallása szerint szoros kapcsolatban áll a hálózatban működő amerikai médiummal, a magát Szabad Európának nevező szerkesztőséggel.

Fotó: képernyőkép

A Soros-hálózat tehát nemcsak országosan, hanem helyi szinteken is részt vesz a balliberális dollármédia létrehozásában és működtetésében.

Erre további példa, hogy a Kreatív az egyik, a 2020-as Soros-támogatásokban érintett vidéki portál, a Szegeder kapcsán arról írt tavaly: „a lap a hirdetésekből befolyó összegek mellett pályázati forrásból tartja fenn magát, 2020 végén nyert az Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) európai programján. Az akkor kapott támogatás 18 ezer dollárt jelentett, és Szűcs reméli, hogy az együttműködés folytatódhat idén is.”

Korábban írtuk

A polgári napilap cikke szerint egy baloldali baranyai portál, a Szabad Pécs példája viszont azt mutatja, hogy Soros György alapítványa mellett máshonnan is érkezhetnek külföldi források a dollármédiához.

Ahogy a baranyai portálon írják, „a Szabad Pécs együttműködött az elmúlt években az N-OST nevű nemzetközi, Berlinben székelő médiaszervezettel, a Transparency International Magyarország Alapítvánnyal (pl. mentor-mentorált újságírói oknyomozó programok), a TASZ Társaság a Szabadságjogokért nevű civil jogvédő szervezettel, fogadott el támogatást a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőhöz kötődő Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítványtól is, együttműködött a Deutsche Wellével, a londoni Thomson Foundationnel, és a 2021-es évre vonatkozóan nyert el pályázati, részben a működést segítő forrást a Soros Györgyhöz kötődő, berlini székhelyű, Open Society Initiative for Europe (OSIFE) nevű civil szervezettől is”.

Kecskeméten a Kecsup nevű portál mögött álló Áramlat Alapítványnál a baloldali pártpénzeken túl amerikai dollárok is megjelentek, hiszen már bejegyzésének évében részesült a Soros-hálózat adományaiból. Az alapítvány 2020-ban 15.000 dollárt (nagyságrendileg ötmillió forintot) kapott az amerikai spekulánstól, kifejezetten a helyi portál fenntartásának támogatására. A Kecsup.hu kiadóját 2021-ben is támogatta a Soros-hálózat. Az Áramlat Alapítvány Bíroság.hu-ra feltöltött beszámolója alapján 8.483.875 forintot kapott az Open Society Foundations svájci szervezetétől, melyből 4.450.875 forintot fel is használtak a tárgyévben.

A teljes cikk ITT, Magyar Nemzet honlapján olvasható.