A hirado.hu emlékeztet, november 14-én, hétfő reggel két külföldi férfi az M5-ös autópályán Budapest irányába közlekedett egy magyar rendszámú kisteherautóval, amelynek rakterében 21, magát szír állampolgárnak valló, hazánkban illegálisan tartózkodó személyeket szállítottak. A rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt intézkedni akartak a járműben utazó emberekkel szemben, a kisteherautó vezetője azonban figyelmen kívül hagyta a megállásra utasító jelzéseket, majd több alkalommal, nagy sebességgel, irányjelzés nélkül sávot váltott, valamint az autópálya leálló sávján előzött járműveket.

Hirdetés

A menekülés során a jobb első ülésen utazó férfi három alkalommal a levegőbe lőtt, majd miután a rendőrök az üldözését folytatták, öt célzott lövést adott le a szolgálati gépjárművek irányába.

A Fővárosi Törvényszék közleményben közölte, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a rendőrökre lövöldöző embercsempészek letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a 6 külföldi állampolgárságú gyanúsított anyagi ellenszolgáltatásért segítséget nyújtott 21, Magyarországon érvényes tartózkodási engedéllyel nem rendelkező szír állampolgárnak ahhoz, hogy az államhatárt jogellenesen átlépjék.

Katonai szintű akciókat hajtanak végre a bandák

A Duna bűnügyi magazinja egy tunéziai származású énekesnő videóklipjét idézte fel, melyet a magyar-szerb határon egy igazi embercsempész banda szereplésével forgattak.

A klip során lőfegyverek, balták, és bozótvágókések tűntek fel a csempészek kezében, továbbá megmutatták azt is, hogy a migránsok hogyan közelítik meg a határt és másznak át a kerítésen. Az arab nyelvű dalszövegben pedig a magyar rendőröket fenyegették.

Az embercsempész bandák már katonai szintű akciókat hajtanak végre – nyilatkozta a Kékfénynek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) főosztályvezetője, Boross Zoltán ezredes.

A főosztályvezető szerint ugyanis „az agresszió egyre csak növekedett az elmúlt időszakban, változtattak a módszereiken az embercsempészek, egyre több fegyvert detektálunk ezeknél az elkövetőknél. Csoportonként nyolc-tíz lőfegyverrel is rendelkeznek ezek az embercsempész-bűnszervezetek. A módszereik is fejlődtek, egy katonai szintű végrehajtást látunk.”

A Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője továbbá kiemelte, az embercsempészek minden akciót gondosan megterveznek, saját felderítőik vannak, és nem csak fegyvereket vásárolnak, hanem a legmodernebb katonai eszközökkel szerelik fel magukat, már éjjellátó készülékeket is találtak náluk.

Közösségi oldalakon hirdetnek az embercsempészek

Az embercsempészek a közösségi oldalakon, névvel, telefonszámmal hirdetik magukat, továbbá vannak, akik családi kedvezményt is ajánlanak a migránsoknak, így a 15 alatti gyermekeknek már nem is kell fizetniük, csak a felnőtteknek. Egy út például Damaszkuszból Németországig 8–15000 euró (kb. 3,3-6,2 millió forint) is lehet, a magyarországi szakasz pedig átlagosan 3000 euró (kb. 1,2 millió forint).

– Információink szerint nyolc-tíz olyan kiemelkedő csoport van, amelyik folyamatosan szervezi a csempészést a szerb-magyar határon, ezek a csoportok körülbelül 36–40 fővel dolgoznak, illetve vannak kiemelkedő csoportok, amik összesen kétszáz katonával is rendelkeznek. Ezek a csoportok non-stop dolgoznak, és egy nap alatt akár 10000–20000 eurót (kb. 4,1-8,2 millió forint) is tudnak keresni az embercsempészeten

– mutatott rá Boross Zoltán ezredes.

A bandákat marokkói és afgán bűnözők vezetik, az alsóbb szintű szervezők és katonák tunéziaiak, törökök és szírek, a sofőrök még jellemzően ukránok, szerbek románok és moldávok.

Az NNI vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a bandák sofőrjei folyamatos pótlásra szorulnak, csak ebben az évben közel 1 700 sofőrt fogtak el, amely óriási szám. Az embercsempész szervezetek ezért folyamatosan a közösségi médiában toborzó munkát is végeznek. Ebből ered az is, hogy amikor nem találnak európai származású sofőrt, akkor a Németországban, Ausztriában, vagy éppen Belgiumban, Svájcban, Svédországban lévő ideiglenes, vagy huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező, például szíreket kérnek fel erre a feladatra.

Egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy a csempészek csak otthagyják a határon az autót és a slusszkulcsot, és a migránsoknak saját maguknak kell vezetniük.

Konkurenciaharc és leszámolások

Az embercsempész bandák egymás között osztották fel a határszakaszokat, de nem ritka a konkurenciaharc, vagy éppen az egymás közötti leszámolás sem. A határ szerb oldalán már több fegyveres konfliktus is történt. Az embercsempészek a migránsokkal is egyre agresszívabbak, rendszeresen verik és kifosztják őket, továbbá a hatóságokkal szemben is egyre keményebben lépnek fel.

A fegyverhasználat elsődleges célja, hogy ezáltal elrettentsék a hatóságokat tevékenységük megakadályozásától, tehát inkább provokáció és az elrettentés eszközéül szolgálnak, ami jelenleg pszichikailag is működik – fogalmazott a Boross Zoltán és hozzátette: „ha azokat az eseményeket nézem, amik jelenleg zajlanak, és ezeket a fegyveres incidenseket, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy hasonlít egy háborús helyzethez, a kollégáink gyakorlatilag a szolgálati idejük alatt mást sem csinálnak, mint ezeket az egyszerre több helyen támadó embercsempész létráztató csoportokat akadályozzák meg percről percre.”

Míg régebben csak késekkel, és baltákkal fegyverezték fel magukat a csempészek, ma már szinte minden banda éles lőfegyverekkel, sorozatlövő gépkarabélyokkal van felszerelve.

A csempészek lopott katonai és rendvédelmi egyenruhákban járőröznek a határon, hogy félrevezessék a hivatásos határrendészeket és rendőröket. Az embercsempészek már saját területük rendfenntartására is ügyelnek, összegyűjtik a szemetet a migránsok után, hogy a helyiek könnyebben szemet hunyjanak a tevékenységük felett.

A hirado.hu cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk