Mert vannak, akik aggódnak a közvagyonért.

De lássuk először, milyen is a Waldorf-pedagógia. Az ebben a szellemben oktató váci iskola internetes oldalán (http://www.zpok.hu/waldorf) bőséges információt találunk erről. A világ első Waldorf-iskoláját 1919-ben szervezte meg Rudolf Steiner, az ismert osztrák filozófus Stuttgartban, a helyi Waldorf-Astoria cigarettagyár igazgatójának felkérésére. A Steiner által kidolgozott pedagógia nem világnézeti iskola, hanem módszertan. Lényege, hogy középpontjában a gyermek áll. A Waldorf-pedagógia saját hitvallása szerint ahhoz nyújt módszereket, hogy mindenki eljusson a „saját világnézetéhez, sorsához”. A váci Waldorf-iskola honlapján található mottó szerint ez a módszer „a fej, a kéz és a szív iskolája”. Ez az irányzat nagy hangsúlyt fektet a gyermek „testi, lelki és szellemi erőinek sokoldalú fejlesztésére” és a „benne szunnyadó képességek kibontakoztatására”. A Waldorf-pedagógia fontosnak tartja a környezet és a természet iránti felelősséget, és a lexikális, műveltségbeli ismeretekkel egyenrangúként kezeli a művészi és a kézműves tevékenységeket. Fontosnak tartja a biztonságérzetet, amiben nagy szerepet szán a pedagógus által kiváltott tekintélytiszteletnek. A gyerekeket ugyanaz az „osztálytanító” viszi végig nyolc évfolyamon.

Hazánkban 1988-ban indult az első Waldorf-iskola Solymáron. Ma már több mint ötven intézmény működik Magyarországon, köztük az iskolákon túl óvodák és a Waldorf-módszert tanító intézetek.

A Waldorf-iskolák 12+1 osztályos, államilag elismert intézmények, amelyekben az oktatás szakaszos, úgynevezett epochális rendszerben folyik. A szakórákat egész évben tanítják, a közismereti tárgyakat 3-4 hetes időtartamokban dolgozzák fel. A tanmenet ezzel együtt illeszkedik a Nemzeti Alaptantervhez, ám a Waldorf-pedagógia lényege, hogy nem tananyagot tanít, hanem arra ösztönzi a gyermeket, hogy képes legyen tanulni, megismerni a környezetét. Ezért a Waldorf-iskolák tanulói a fafaragással, a varrással és más készségtárgyakkal is megismerkednek.

Fegyelem helyett játék

A Waldorf-iskolákban nincs osztályzás, a tanárok folyamatosan adnak szöveges értékelést. A szülők havonta kapnak tájékoztatást gyermekük fejlődéséről az úgynevezett szülői esteken. Ez a pedagógiai módszer nem használ klasszikus értelemben vett tankönyveket, a gyerekek az ismereteket elsősorban a tanártól kapják. A „tankönyveket” a tanulók maguk készítik, rajzolnak bele stb. A felsőbb osztályokban meghatározóvá válnak a tanárok által választott idézetek és kiadványok. A Waldorf-oktatásban jelentős szerepük van a szülőknek is, akik folyamatosan együttműködnek a tanárokkal. A diákok igazi osztályzással, vizsgakövetelményekkel csak az érettségin találkoznak.

Érdekes a mindennapok ritmusa a Waldorf-iskolákban. A már említett osztálytanító kézfogással üdvözli a tanulókat, és röviden elbeszélget velük. Ez a személyes kapcsolatok elmélyítését szolgálja a gyermek személyiségének tisztelete jegyében. A nap első, úgynevezett ritmikus részében, azaz a főoktatásban énekeket, verseket, játékokat tanulnak a gyerekek, gyakran mozgással kísérve. A második részben egy-egy tantárgyat tanulnak, tárgyanként több hétig, majd átismétlik az előző nap ismereteit. Ezután mese következik, majd szünet után jönnek a szakórák (például idegen nyelv).

A Demokrata utánajárt, vajon miben különböznek a Waldorf-iskolákba járó gyerekek a hagyományos oktatási intézmények tanulóitól. Vizsgálódásunk során kiderült, hogy a Waldorf-pedagógia segítségével azok a diákok is el tudják végezni az iskolát, akiknek a megszokott körülmények nehézségeket okoznak. Így előfordul, hogy a Waldorf-intézményekbe járó gyerekek csak jóval később tanulnak meg például olvasni, mint a hagyományos iskolatípusban tanuló társaik. A Waldorf-óvodákban nagy hangsúlyt helyeznek az egészséges táplálkozásra, ezért húsételeket nem adnak az oda járó gyerekeknek. (Közbevetőleg megjegyezzük, hogy ez a vegetáriánus szemlélet némileg ellentmond annak az alapvetésnek szánt elhatározásnak, miszerint a Waldorf-iskolákban nem folyik világnézeti oktatás.)

A Waldorf-pedagógia lényege röviden összefoglalva, hogy a hagyományos, „poroszos” oktatási modellben megszokott (és tegyük hozzá, különösebb problémák nélkül bevált) büntetés-jutalmazás rendszer helyett az érdeklődés felkeltése és a megismerés módszertanának átadása a cél. A fegyelmezés ismeretlen, a személyes példaadás és az ebből fakadó példaadás hivatott ezt pótolni – kérdés, mennyire válik be ez a liberális szemlélet elvadult, értékeket nem tisztelő korunkban.

A szervezeti felépítésről szólva meg kell említeni, hogy a Waldorf-intézményeket információink szerint a helyben működő, direkt ebből a célból létrehozott alapítványok tartják fenn, vagyis nincs egy Waldorf-fenntartó központ. Az iskolák igazgatóit ezeknek az alapítványoknak a kuratóriuma nevezi ki az osztálytanítók és a szaktanárok által alkotott tanári kollégium javaslatának figyelembevételével. A tanárok a közoktatási törvény előírásainak megfelelően képzett pedagógusok, de általában valamilyen külön Waldorf-képzéssel is rendelkeznek.

A Waldorf-pedagógia kívánatosnak tartja ennek a szemléletnek az érvényesülését odahaza, a családban is. Ez viszont azt a kérdést veti fel, mennyire számít valóban a gyermek személyisége (ami az iskoláskorig a családban kapott nevelés hatására alakul ki), ha végső soron a családnak ajánlatos átvenni a Waldorf-szemléletet – ami ugyebár nem világnézet…

Mint látható, a Waldorf-pedagógia minden gyermekcentrikussága és rugalmassága ellenére végső soron mégiscsak egyfajta szemléletet közvetít, amely egyáltalán nem áll távol a liberalizmus más dimenziókban hirdetett elveitől („légy önmagad, valósítsd meg önmagad” stb.). Miután ez az oktatási módszer még nem tekinthet vissza nagy múltra Magyarországon, nem tudjuk, mennyit ér a gyakorlatban, azaz miként állják meg a helyüket a Waldorf-iskolákból kikerült gyerekek az életben, főként a hagyományos oktatásban részesült tanulókkal összevetve. Nem tisztünk véleményt mondani, ezt a műfaji keretek sem teszik lehetővé, ám kételyeket megfogalmazni szinte kötelességünk.

Hitel vagy támogatás?

Az írásunk elején említett budaörsi Waldorf-iskola jelenleg a Budapest melletti településen, a Komáromi utcában működik, ahol egy irodaépület egy részét bérli az intézményt működtető Rubicon Waldorf Pedagógiai Alapítvány. Az iskola szükségleteinek nem felel meg a szűkös hely, a kevés tanterem, ezért új, állandó telephely után kellett nézni.

Így jött szóba egyrészt a budaörsi repülőtér melletti egykori Vásárhelyi Pál laktanya néhány épülete, másrészt egy hatalmas telek Diósdon. Az utóbbi variációt vesszük most górcső alá.

A főváros melletti település önkormányzatát idén márciusban kereste meg a budaörsi iskolát működtető Rubicon Waldorf Pedagógiai Alapítvány azzal, hogy szeretné Diósdon felépíteni oktatási komplexumát. Az alapítvány nevében Vári György készített el egy megvalósíthatósági tanulmányt. Vári György a diplomácia világából érkezett, a Horn-kormány idején konzulként képviselte hazánkat Líbiában. Itt működik a Sidra International Investing and Consulting Co. Ltd., amely az arab világban Magyarország felé fennálló adósság lebontásával foglalkozik. Ennek a cégnek az igazgatója Vári György, aki a Sidra International nevét is odaírta a megvalósíthatósági tanulmány végére. Vári lapunknak azt mondta, cégének semmi köze a tervezett beruházáshoz, ő csak mint waldorfos gyermek édesapja szerepel az ügyben, aki diplomáciai pályafutása során kialakult kapcsolatait hasznosítva finanszírozókat talált a diósdi építkezéshez.

Igen ám, csakhogy több, magát megnevezni nem kívánó diósdi polgárban is kételyek merültek fel a budaörsi Waldorf-iskola költözési szándéka kapcsán.

Információink szerint március 22-én készült el a megvalósíthatósági tanulmány, amely szerint a tervezett Waldorf Oktatási Központ egy 2,6 hektár nagyságú, 500 millió forint értékű, a diósdi önkormányzat tulajdonában lévő telken épülne oly módon, hogy egy külföldi befektetői csoport, nevezetesen egy – a megvalósíthatósági tanulmányban konkrétan meg nem nevezett – német bank és egy – szintén inkognitóban maradó – londoni befektetői csoport jelzálog-hitellevél alapján vissza nem térítendő hitelt adna a beruházáshoz.

A jelzáloghitel lényege, hogy a jelzálogjogot a hitel összegéért mintegy értékpapírként a bank eladja befektetőknek, vagyis a pénzintézet a befektetők pénzét használja. A bank által a hitelfelvevőnek folyósított hitel kamata nagyobb, mint a bank által a befektetőknek adott kamat, ez a pénzintézet haszna. A befektetők haszna pedig a kamat, amit a futamidő végén a hitelösszeggel együtt megkapnak a pénzük használatáért cserébe.

A jelen esetben ez azt jelentené, hogy a diósdi önkormányzat tulajdonának, azaz a közvagyonnak a terhére bejegyzett jelzálogjog fejében az említett német bank adná a pénzt a beruházáshoz. Vagyis nem a beruházó kockáztatná saját vagyonát, hanem a közvagyonra lenne bejegyezve a jelzálog.

Ezt a konstrukciót több diósdi aggályosnak tartja, a képviselő-testületben is vannak, akik vagyonvesztéstől tartanak. Az aggodalom jogos lehet. Meglehetősen furcsa, érthetetlen a konkrét diósdi projekt finanszírozásának terve, a képviselő-testület elé letett megvalósíthatósági tanulmány ugyanis úgy fogalmaz, a beruházáshoz a befektetői csoport jelzálog-hitellevél alapján vissza nem térítendő hitelt biztosítana. Vagyis a pénzt nem kellene visszafizetni. Kérdés, hogy akkor mi a névtelenség jótékony homályába burkolózó befektetői csoport haszna, hiszen egyetlen bank sem jótékonysági intézmény.

Az persze lehet, hogy valamilyen módon jóvá tudják írni az adóból, de még akkor sem világos, hogy ha vissza nem térítendő hitelről, azaz végső soron támogatásról van szó, akkor mi okból jegyeznének be jelzálogjogot a diósdi önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanra, egyáltalán, hogy jön a képbe maga a jelzáloghitel-konstrukció. A jelzáloghitel és a vissza nem térítendő hitel között ugyanis épp az a különbség, hogy az utóbbit nem kell visszafizetni, tehát nincs mire fedezetet kérni

Ki nevet a végén?

A megvalósíthatósági tanulmányban szereplő „jelzálog-hitellevél alapján vissza nem térítendő hitel” kitétel szakértők szerint azt sejteti, hogy annak, aki a vissza nem térítendő hitelt, azaz a támogatást adná, valójában nincs rá pénze, ezért hitelt vesz fel valahonnan. Ehhez viszont fedezet kell, ez lenne a szóban forgó 2,6 hektáros, félmilliárd forint értékű diósdi telek. Ha viszont a vissza nem térítendő hitelt folyósító finanszírozó nem tudja visszafizetni a hitelt annak, akitől ő fölvette, az említett ingatlan a – mint említettük, egyelőre inkognitóban lévő, a diósdi képviselő-testület által sem ismert – német bank tulajdonába menne át. A vagyonvesztés veszélye tehát kétségtelenül fennáll. Ennek tükrében érdekes a budaörsi Waldorf-iskola nevében a május 26-i képviselő-testületi ülésen felszólaló Szakács József megjegyzése, miszerint a beruházás finanszírozása „részletkérdés”. Szakács József ugyanezen az ülésen azt is mondta, hogy „miután nem hitelről van szó, nincs terhelés”. Ez a mondat egyenesen érthetetlen, hiszen ha jelzálog van az önkormányzati tulajdonú telken, akkor nyilvánvalóan terhelés is van.

Sajnos a történetben kevés a konkrétum és igen sok a homályos pont. Adott egy alapítvány, amely Waldorf-iskolát építene Diósdon. Adott egy anonim befektetői csoport, amely ezt finanszírozná. És adott egy magyar önkormányzat, amely egyelőre nem tudja, kik azok a jótét lelkek, akik vissza nem térítendő hitelt folyósítanának, csak az biztos, hogy az önkormányzati tulajdonú ingatlanra jelzálog kerülne. A rejtélyes német bank és a rejtélyes londoni befektetői csoport bizonyára tudja, mit miért tesz, akárcsak a Waldorf Rubicon Pedagógiai Alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke, Kostyál Csaba egyébként telefonon azt mondta, nagyon nem szeretnék, ha a sajtóban bármi megjelenne róluk és az iskola költözési terveiről. Úgy tűnik, ebben a történetben egyedül a diósdi képviselő-testület az, amelyik nem igazán tudja, mire is kéne rábólintania. Márpedig dönteni kell.