Az esemény tudományos találkozóján a fenntarthatóság legfontosabb kérdéseit vitatják meg, keresve azokat a megoldásokat, amelyeket Közép-Európa fel tud mutatni. A szakkiállításon a visegrádi államok több mint 180 kiállítója mutatkozik be, a vállalatok mellett szakmai szervezetek és felsőoktatási intézmények is. Figyelembe vették a résztvevők kiválasztásakor, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a fenntarthatósághoz, különös tekintettel többek között a hulladék- és vízgazdálkodásra, az energia- és élelmiszertermelésre, a környezetbarát közlekedésre. A kormánybiztos szerint a bemutatott termékek és szolgáltatások akár a világ más részein is sikeresek lehetnek.   

Hirdetés

Kiemelte továbbá a közönségprogramokon interaktív kiállításait, amelyek a térség számára legfontosabb témákra összpontosítanak, például a vízi és a szárazföldi élőhelyek védelmére, a megfizethető és környezetbarát termékekre. Bemutatják emellett a bolygó előtt álló kihívásokat, és azokat a megoldásokat, amelyek a mindennapokban járulnak hozzá környezetvédelemhez. Családok, vállalkozók, döntéshozók egyaránt találhatnak itt hasznos, látványos programokat – hangsúlyozta Joó István.      

Hozzátette, hogy a tizenévesek számára külön élményprogramokat szerveztek. Az ismeretterjesztő kalandparkban 4600 diákot tudnak fogadni a rendezvény ideje alatt. Az ötszörös túljelentkezés miatt hamarosan állandó helyszínen nyílhat meg a Jövő hősei ifjúsági élményprogram – közölte.    

Joó István megjegyezte, hogy maguk a szervezők is törekedtek a környezetterhelés mérséklésére. A hulladékot elektromos jármű szállítja el a rendezvényről, a kiállítókat a papírfelhasználás mérséklésére kérték, a vendégek számára pedig környezetbarát közösségi közlekedést biztosítanak. A Planet Budapest 2021 ingyenesen látogatható, számos programját a világhálón is közvetítik.

Korábban írtuk