Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Az emberek krízishelyzetben jellemzően olyan teóriákat keresnek, amik egyszerűbb magyarázatot adnak az adott történésre, és csökkentik a személyes felelősségük tudatának terhét. A járvány első hulláma elején még világszerte nagyon kevés megalapozott ismeretünk volt a vírus természetéről, terjedésének módjáról vagy akár arról, mely korcsoportra mennyire veszélyes. A sok helyről érkező riasztó hírek így számos kormányt késztetettek arra, hogy a legdrasztikusabb intézkedéseket hozzák meg. Az ellentmondó nyilatkozatok pedig termékeny táptalajt nyújtanak az összeesküvés-elméleteknek.

Régen sem volt ez másként. A XIX. század végén kitört, világszerte körülbelül egymillió ember halálát okozó orosz vagy más néven ázsiai influenzajárvány kapcsán is megjelentek a vélemények, miszerint egy technikai találmány, az ekkoriban elterjedő villanyvilágítás felelős érte. A gyanút főként arra alapozták, hogy a betegség elsősorban azokban a nagyvárosokban ütötte föl a fejét, ahol be volt vezetve az elektromos világítás. Később a mobiltelefonok terjedése kapcsán harapódzottak el feltevések az elektromágneses hullámok egészségre káros hatásairól.

Ma számtalan hasonló összeesküvés-elmélet kering az interneten. Az elmúlt hónapokban például újra erőre kapott az a konteó, amely szerint az új generációs mobilhálózati technológia, az   okozza a koronavírus-járványt. Az elmélet először januárban jelent meg egy francia összeesküvés-honlapon, hatására Nagy-Britanniában több mobiltornyot is megrongáltak és felgyújtottak. A feltevés alapjául az a tény szolgál, hogy Vuhan az első városok között volt Kínában, ahol az  -t széles körben bevezették. Ezzel párhuzamosan terjedt el a közösségi portálokon, hogy Bill Gates, a Microsoft alapítója áll a járvány mögött. A történet alapja, hogy Gates alapítványa 2015-ben szabadalmaztatott egy koronavírus-vakcinát. Igaz, ezt egy másik, korábban ismert és csak a madarakban terjedő törzsére fejlesztették ki.

Az összeesküvés-elméletek nyomán eleinte az Egyesült Államok több pontján szerveztek tömegtüntetést a járvány elleni óvintézkedések miatt, majd augusztus végén Berlinben és Londonban is tízezrek vonultak az utcára. A berlini demonstrációt követően a világnézetileg egyébként vegyes – hétköznapi polgároktól a raszta hippiken át a szélsőjobboldaliakig számos csoportot felsorakoztató – tömeg a Bundestag épületét is megrohamozta.

Korábban írtuk

Nem kellett sokat várni arra, hogy az őrület hazánkban is megjelenjen. Szeptember 11-re a „mindannyiunkat érintő korlátozó intézkedések értelmetlensége” okán a „Normális Életért” szervezett tüntetést a Szabadság térre Gődény György, a hazai koronavírus-tagadók felkent papja.

Gődény György

Áltudományos szaktekintélyek

Hazánk egyik legnépszerűbb koronavírus-szkeptikusa, a Facebookon százezres követőtáborral rendelkező „Doktor Gődény” valójában nem orvos, hanem gyógyszerész. Egyes YouTube-videóinak nézettsége a milliós nagyságrendet is eléri. Ő, valamint két, szintén járványtagadó internetes személyiség, Pócs Alfréd ortopéd sebész és Tamasi József belgyógyász, „életmód-tanácsadó” alapította meg az Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért nevű mozgalmat, amely a közelmúltban konferenciát is szervezett Budapesten. Az esemény után közleményt adtak ki, amelyben részletesen kifejtették, hogy Magyarországon nem volt járvány, nem is lesz, majd felszólították a kormányt, hogy szüntesse meg a maszkviselési és távolságtartási szabályokat.

A konferencia kapcsán a Magyar Orvosi Kamara (MOK) múlt heti közleményében elhatárolódott a „szakemberektől” és az egyre nagyobb publicitást kapó, a „SARS-CoV-2-es vírus veszélyeit és a vele szemben való védekezés fontosságát megkérdőjelező csoportoktól, az azokat vezető orvosoktól, gyógyszerészektől és egyéb végzettségű önjelölt igazságosztóktól”.

Érdemes megnézni, kik is a koronavírusos összeesküvés-elméletek hangadói. A magát szakembernek feltüntető, korábban kamupárt gyanújába keveredő Közös Nevező 2018 elnöke, Gődény György a világjárvány kezdeti időszakában YouTube-os videósorozatával és a közösségi médiában való tevékenységével hívta fel magára a figyelmet. Videóiban rendszerint áltudományos alapokra helyezve buzdít társadalmi ellenállásra a maszkviselés és egyéb korlátozások ellen, vírushisztiről, diktatórikus intézkedésekről beszél, miközben az őt szerepeltető táplálékkiegészítő-forgalmazó cég termékeit reklámozza. A járványveszélyt a média és a különböző kormányok, illetve a háttérhatalom okozta hisztériának állítja be, akik végső hadjáratot indítottak az emberiség ellen.

Társa, a MOK elnöksége által jelenleg etikai eljárás alá vont Pócs Alfréd ortopéd sebész nem kisebb ember, mint a kamara Heves megyei elnöke. Legnépszerűbb videóját közel 140 ezren látták. Ebben olyan hamis állítások hangoztak el, mint hogy Afrika lakosságának 30-40 százaléka AIDS-szel fertőzött; hogy az idős emberek vélhetően nem a koronavírusba, hanem a vírustól való félelembe halnak bele. Pócs emellett   elleni aktivistaként azt állítja, hogy a vezeték nélküli hálózat kiépítésének köze lehet a koronavírus terjedéséhez.

A mozgalom alapítóinak harmadik tagja, a MOK által szintén etikai eljárás alá vont Tamasi József belgyógyász a Facebookon és YouTube-on posztolt videókat, melyekben többek között azt fejtegeti, hogy a koronavírus nem veszélyesebb az idősebbekre, mint a fiatalabbakra. A legnagyobb videómegosztó portálon még egy dalt is közzétett, amiben több társával együtt álpozitív tesztekről énekel, és sajtószabadságot követel „a hiteles szakembereknek”.

Említést érdemel Guttmann Tamás is, aki bár nem tagja az Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért nevű mozgalomnak, mégis rendszeresen felbukkan köreikben. Az üzletember korábban startupokkal és befektetésekkel kapcsolatos videókat készített, a járvány kitörésekor viszont már koronavírus-leleplezőként aktivizálta magát a YouTube-on. A fehér köpenyes szakember illúzióját feladva Guttmann leginkább motivációs tréner hatását kelti. Egyik videójában a média koronavírusos beszámolóit a náci propagandához hasonlítja, és arról beszél, hogy a vírust egy katonai laboratóriumban állították elő. Másik videóblogjában pedig arról, hogy az emberek nem kutyák, hogy szájkosarat kelljen hordaniuk, valamint kikel a még nem létező koronavírus elleni oltás ellen, amely szerinte károsabb lesz, mint maga a betegség.

Konteókeltető

Amennyiben azt gondolná az olvasó, hogy a koronavírusos konspirációs teóriákat is egy szűk, jól behatárolható kör, az oltásellenesek, világkormány- és gyík­emberhívők társasága gyártja és vallja magáénak, nagyon téved. A Gődény György által fémjelzett Normális élethez ragaszkodók nevű, koronavírusos összeesküvés-elméletekre specializálódott Facebook-csoport jelenleg csaknem százhúszezer tagot számlál. Már a leírásban rögzítik, hogy a Covid–19 „szezonális influenzánál is jelentéktelenebb”, valamint „tévedésen és szándékos hazugságokon alapul minden koronavírussal kapcsolatos médiahíresztelés”, és hogy „a halandóság nagy részét nem a vírus, hanem az ellenintézkedések okozzák”.

A rendkívül aktív csoportban sajátos gondolatok egyvelegével találkozhatunk. Egyesek szerint a kormány elhallgatja a valós adatokat, mások szerint nem is létezik a vírus. A maszkviseléssel kapcsolatban azonban egységes az álláspont: erre lelki terrorként és egy nagyobb terv részeként, a behódoláshoz való hozzászoktatásként tekintenek.

Az iskolakezdés kapcsán sok szülő agresszívan követeli a gyermekek „rabláncaként” vagy „szájkosaraként” emlegetett maszkok levételét. A közösség tagjai a maszk viselését károsnak gondolják, ezért rendszeresen panaszkodnak a tanárokra, akik a szabályok betartására kötelezik gyerekeiket. E posztok hozzászólásaiban rendszerint egymást buzdítják szabályszegésre, és tanácsokat adnak, hogy gyerekeik hogyan játszhatják ki a „rendszert”.

A gyerekek „védelmére” nagy súlyt fektetnek a bejegyzést írók és a hozzászólók, mivel a kormány, valamint a „világkormány” apokaliptikus tervének véghezvitelét meggátoló végső bástyaként tekintenek rájuk. „Ha egy 12 éves gyerek is azt mondja, hogy kamujárvány, akkor a sok »atomtudós« hívőnek miért nincs ennyi esze?” – áll az egyik tag bejegyzésében. Alatta a kommentelők a gyermeki tiszta tudattal és külső manipulációtól mentes „radarjukkal” támasztják alá a poszt igazságát.

Arroganciával és mélységes gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akik tartanak a koronavírustól. Kreativitásuk határtalan, a „covidiótáktól” a „covidtálibokon” át a „koronabirkákig” sokféle névvel illetik a szabályokat betartókat, a politikusokat pedig „szadista népirtóknak” titulálják.

A határzárral kapcsolatos posztok alatt több százan buzdítanak forradalomra, sokan egyenesen a „kormány embereinek” különféle módon való megölésére ösztönzik a tagokat. Az intézkedéseket jellemzően személyük, valamint kinn ragadt családtagjuk elleni támadásnak érzik.

A régi lemez

A nagy elégedetlenséget meglovagolva a csoport egyes tagjai saját irreleváns elméleteiket is terjesztik, megspékelve némi kormányellenes hergeléssel. Olyan hozzászólásokat is olvasni, miszerint szervezett népirtás keretében emberek százait ölik meg naponta a felcsúti Pancho Arénában.

Az elmélet nem új keletű, és akár a vírus, úgy mutálódik. Amerikai konteós portálokon 2015-ben kezdtek el feltűnni az első hírek, amelyek szerint egy, az USA Szövetségi Vészhelyzetkezelő Ügynökségének (Federal Emergency Management Agency – FEMA) tulajdonított művelet részeként a kormány a lakosság általa veszélyesnek ítélt részét táborokba zárná, illetve kiiktatná. Ezt adaptálva egyes hazai csoportok évek óta terjesztik, hogy Magyarországon is létesítenek ilyen koncentrációs és haláltáborokat, mint például a rákospalotai amerikai Raleigh filmstúdió komplexuma. A konteó szerint egy befolyásos személyekből álló zárt körű társaság, a Bilderberg-csoport célja, hogy néhány év alatt hatmilliárd embert irtson ki, és ebben a magyar kormány is segédkezik.

A koronavírusos összeesküvés-elméletek egyik sarokköve az oltásellenesség, amelyet egyes csoportok időről időre előhoznak, legyen szó akár a HPV-vakcináról, akár az influenza elleni védőoltásról. A Covid–19 kapcsán is van, aki az emberiség szándékos kiirtására való törekvést lát benne, egyesek pedig úgy vélik, hogy az oltóanyagokkal együtt mikrochipet ültetnek be az emberek bőre alá, ami azért szükséges, hogy a világkormány mindent látó szeme elől senki se tűnhessen el. Meredekebb nézetek szerint a chipekkel valójában kimossák az emberek agyát, hogy átvegyék a tudatuk feletti irányítást.

A konteóvonatról természetesen az ezoterikus eszmékben hívők sem maradhatnak le, számos Facebook-csoportban hirdetik a magyarság ősi erejét, amely távol tartja a vírust. A köreikben népszerű havilap, a Hihetetlen Magazin szeptemberi számának címlapján öles betűkkel teszi fel a kérdést: „A Szent Korona népe immunis a koronavírussal szemben?” – a választ már a Facebook-kiajánlóban megadják: „Úgy néz ki, mi még ezt is lepattintjuk magunkról!”

Míg a Facebook híres cenzora a liberálistól eltérő gondolatoknak, a koronavírus tagadását nem tartja veszélyesnek a társadalomra. Eközben a hétvégén nemcsak hazánkban, de számos európai országban döntött rekordot az új fertőzöttek száma.