Hirdetés
Fotó: Origo, archív

Amint arról beszámoltunk, Rákay Philip petíciót indított Gyurcsány Ferenc azon Facebook-bejegyzése miatt, amelyben a bukott kormányfő azzal fenyeget, hogy a magyar kulturális és művészeti élet meghatározó alakjait minden értelemben földönfutóvá teszi. Mostanra – kicsivel több, mint egy hét elteltével – már több tízezren írták alá a petíciót, csatlakozva 301 közéleti személyiség tiltakozásához.

Számított ekkora visszhangra?

– Több mint 35 ezer támogatónál jártunk szerdán reggel. Bő egy hete indítottam el a petíciót, s azt gondolom, ez egy nagyon szép eredmény, megtisztelő, hogy már ennyien támogatták. Először 301 közismert művész, közéleti szereplő csatlakozott a kiáltványhoz – mintegy figyelemfelhívásként –, amit Gyurcsány Ferenc fenyegetése ellen indítottam, majd a peticio.com oldalon kezdtek gyűlni az aláírások. Számomra ez azt jelzi, hogy nagyon sokaknak elegük van a gyurcsányi politikából, s abból, hogy

a Gyurcsány–Dobrev-klán vissza akarja hozni az 50-es évek dermesztő, bűzös leheletű, fenyegető, gyomorforgató világát.

– Gyurcsány Ferenc felfogása szerint tehát ez nem egy szemtől szembeni harcot jelent Vidnyánszky Attilával, hanem a művészvilág egy részét fenyegette meg abban a bizonyos bejegyzésben?

– Ez korántsem Vidnyánszky Attila és Gyurcsány Ferenc magánügye, ugyanis

a DK elnöke mindannyiunkról ugyanígy gondolkodik, mindannyiunkat boldogan földönfutóvá tenne, mint ahogyan azt a bejegyzésében őszintén meg is írta.

Mindenkivel, aki másképpen mer gondolkodni, mint ő, a felesége és egyéb csatolt részeik. Mindez azért veszélyes, mert az ő tervük nem más, mint hogy a DK vezetésével ez a furcsa, magát folyamatosan demokratikusnak hazudó ellenzéki koalíció átvegye a hatalmat 2022-ben. Ezt egész egyszerűen tilos hagyni, már csak azért is, mert a szüleink, nagyszüleink generációja igen sokat tudna mesélni arról az undorító világról, amelyből Gyurcsány a politikai ideológiáját, ötleteit és eszközrendszerét meríti. Persze nem kellett túl messzire visszanyúlnia a tanulmányaiban, elegendő volt csak a felesége – Dobrev Klára – nagypapájának, Apró Antalnak és elvtársainak elévülhetetlen, emberiesség elleni bűneiig visszatekinteni. Akik egy gyilkos rendszer üzemeltetői, szó szerint élet és halál urai voltak évtizedeken keresztül. Bizonyára ez tetszett meg Gyurcsánynak, hogy így is lehetne intézni a napi politikát, ezúttal demokratikus köpönyegbe hazudva és csomagolva. Az ilyesfajta embereknek semmiféle keresnivalójuk nincs a magyar közéletben. Ezért emeltem fel a hangom, s véleményem szerint a 35 ezer aláíró is pontosan ezért ragadott klaviatúrát és vette a fáradtságot, hogy csatlakozzon a petícióhoz.

Mit gondol, lesz következménye Gyurcsány Ferenc kijelentésének párton belül vagy a magyar kulturális közéletben?

– Ismerve őket, ismerve ezt a helyenként szélsőliberális, neomarxista, új baloldali tempót és stílust, amit képviselnek, s látva, hogy miféle tudatos forgatókönyvek alapján felépített, aljas eszköztárral operálnak, szerintem kimondottan büszkék az ilyesfajta kijelentésekre. Gyurcsány elmondta a maga igazságbeszédét, őszintén elárulva, mit is tervez hatalomra kerülésük idejére, mire a momentumos Fekete-Győr András pár nappal később egy interjúban igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy amennyiben ők kerülnek hatalomra, senki sem fog lámpavason lógni. Most komolyan: ezek normálisak?

Egészen elképesztő, hogy ilyen szavak 2020-ban egyáltalán előkerülhetnek…

Látva ezt a régi bolsevik, kommunista tempót, kiegészülve a modern kori Lenin-fiúk veszélyes asszisztálásával, semmiféle lemondás, elhatárolódás nem lesz.

A tiltakozáshoz IDE KATTINTVA lehet csatlakozni

Jelentősen felgyorsultak az események a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül, csak kapkodjuk a fejünket. Mi a véleménye a diákok intézményfoglalásáról? Valóban ennyire aggasztó a helyzet?

– Mindaz, ami most az SZFE-nél történik, teljesen abszurd.

Az egyetem neves oktatói és korábbi vezetése most épp azt az aljas játékot játsszák, hogyan kell tehetséges, fiatal, érzékeny lelkű művész hallgatókat – érzelmileg zsarolva és félrevezetve – eszközként, öncélúan felhasználni.

A hallgatók elfoglaltak egy egyetemet, halkan jegyzem meg, teljesen jogtalanul, miközben a tanáraik, az egyetem korábbi vezetői hátradőlnek, kérnek egy kávét, s harcba küldik az ártatlan fiatalokat. Nem másért, mint az oktatók és az egyetemi vezetők saját egzisztenciájáért, s a magyar kulturális életet évtizedek óta uraló hatalmi pozíciójuk elvesztése miatt. Egy pillanatig se gondoljuk, hogy a diákokért aggódnak. Saját katedráikhoz ragaszkodnak a végletekig, mert teljesen tévesen azt gondolják, hogy az öröklétig plusz három napig tart majd az a mesterségesen, általuk kisajátított hitbizomány, amelynek letéteményeseiként ők a magyar színházi és filmes világot a kommunista idők óta folyamatosan uralják.

S az ő „független, nyitott, szabad, kizárólag szakmaiságot képviselő” világképükbe természetesen semmi más nem fér bele saját magukon kívül.

És amikor feltűnik a színen egy vállaltan jobboldali, Európában is elismert rendező zseni, akkor persze marad a jól ismert ultima ratio: diktatúrát kell kiáltani. Két héttel ezelőtt leírtam, hogy Gyurcsány fenyegetésének ebben a pillanatban még nem látjuk pontosan a következményeit és a valódi veszélyeit, de azóta bizony már látszik. Most épp egyetemfoglalás zajlik, a diákok nem akarják beengedni az új tanárokat az egyetemre, mondván, ők majd eldöntik, milyen vezetőket akarnak. Mi történik itt? Újra hangsúlyozom, nem a diákok hibásak ezért, őket pusztán felhasználják a háttérben álló emberek, akik persze egészen véletlenül éppen azt a világot képviselik, mint amit Gyurcsány és az új baloldali mozgalmak elindítói.

Előre kimódolt forgatókönyvek alapján polgárháborús hangulatot igyekeznek előidézni. Ez az, amit nem engedhetünk!

A Demokrata szeptember elsején délután készült fotói
Korábban írtuk