Operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. szeptember 24.)

Gepostet von Magyarország Kormánya am Donnerstag, 24. September 2020
Hirdetés

Lakatos Tibor arra kérte a szurkolókat, hogy már a beléptetésnél viseljék a maszkot. Mint mondta, jelentős létszámú egészségügyi személyzet lesz jelen a stadionban, ahol sátrakat állítottak föl, hogy a belépésnél kiszűrt, magasabb testhőmérsékletű vagy esetleg tünetekkel rendelkező vendégek további vizsgálata megtörténhessen.

A nézőtéren csak az egy közösséget alkotók – családtagok, barátok – ülhetnek egymás mellé, és a sorokat sem töltik föl teljes egészében – közölte a dandártábornok.

A mérkőzésre főként magyar szurkolók váltottak belépőt, mellettük kisebb létszámú spanyol és mintegy 1500 német drukker érkezik. A külföldi szurkolók egy darab három napon belül elvégzett negatív PCR-teszt birtokában léphetnek be Magyarországra és 72 órán belül el kell hagyniuk az országot – tudatta Lakatos Tibor.

Hozzátette: a külföldről érkező szurkolókat együtt tartják; a spanyolok charterjáratokkal érkeznek, és erre a feladatra kijelölt buszflotta szállítja őket a városban, a német szurkolóknak pedig külön parkolót jelöltek ki.

A magyar szurkolóktól a dandártábornok azt kérte, hogy azokat a rendszabályokat, amelyeket a labdarúgó-szövetségek és a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai meghatároztak, mindenki tartsa be.

A csapattagok és az edzők, a csapatok technikai személyzete is komoly szűrésen esett át. Az Európai Labdarúgó Szövetség „buborékban” tartja őket a magyarországi tartózkodásuk teljes időtartama alatt, nem érintkezhetnek olyannal, akinek nincs negatív koronavírus-tesztje és az állapotukat is folyamatosan figyelemmel kísérik – mondta Lakatos Tibor.

Mindkét csapathoz kijelöltek egy-egy, ugyancsak negatív teszteredménnyel rendelkező rendőri összekötőt, ők tartják a kapcsolatot a csapatok és a rendőri biztosítást végző parancsnoki állomány között.

Jelezte: a mérkőzés miatt közlekedésrendészeti intézkedésekre is számítani kell.

Újságírói kérdésre elmondta: a kormány visszaállította a schengeni belső határon a határellenőrzést, így az osztrák-magyar határon is folyamatosan szolgálatot látnak el a rendőrök annak érdekében, hogy csak azok léphessenek be az országba, akik erre a kormányrendelet alapján jogosultak.

Egy másik kérdésre válaszolva elmondta: bár több helyen – például nemcsak a vonatokon, buszokon, de a várótermekben is – kell maszkot hordani, az emberek megfelelő komolysággal veszik ezt tudomásul, és kisebb számban találnak szabálytalanságot.

Többségében eleget tesznek ennek a kötelezettségnek az állampolgárok – tette hozzá.

A szórakozóhelyek ellenőrzésével összefüggésben kiemelte: nem razziaszerűen, hanem a napi szolgálatuk során folyamatosan ellenőrzik a szabályok betartását.

Szintén kérdésre válaszolva elmondta: aki átesett a fertőzésen, beutazhat az országba, ezt szűréssel és erről szóló igazolással tudja megtenni.

Korábban írtuk

Egy hete stagnál az új beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma – mondta a sajtótájékoztatón az országos tisztifőorvos és aláhúzta:

Magyarországon a PCR teszt mindenkinek ingyenes, akinél azt a háziorvos, járványügy, kórház indokoltnak tartja.

Müller Cecília hozzátette: továbbra is fontos, hogy ahol nem tartható a másfél méteres távolság, mindenki viseljen maszkot.

Közölte: mindenki számára ingyenes a PCR-teszt Magyarországon, akinek arra szüksége van. Továbbra is érvényes az eljárásrend, amely szerint a fertőzés gyanúja esetén a háziorvos rendeli meg az Országos Mentőszolgálatnál a vizsgálatot.

Az eddig elvégzett 657 437 teszt között elenyésző számban volt olyan, amelyet térítés ellenében végeztek – jegyezte meg Müller Cecília.

A teszt hatósági áráról szólva azt mondta: az ár kalkulálása önköltségszámítás alapján történt, és igyekeztek olyan árat megállapítani, ami nem egy „elrugaszkodott” ár, és ne lehessen a PCR-tesztekkel „nyerészkedni”.

Müller Cecília a legfrissebb adatokat ismertetve elmondta, újabb 750 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, hét beteg elhunyt. Az elhunytak között a legfiatalabb 40 éves, a legidősebb 81 éves volt. Kórházi ápolásra 549-en szorulnak, közülük harmincketten vannak lélegeztetőgépen – ismertette.

Szintén a WHO eljárása alapján annak esetében, aki legalább három napja tünetmentes, láztalan, légúti tünetei megszűntek és a tünetek kezdete óta legalább tíz nap eltelt, megszüntethető az elkülönítés. Annál is feloldható az izoláció, aki tünetmentes a karantén alatt tíz napig, nincs szükség PCR-tesztre. Kórházban kezelt beteg esetén, ha onnan két negatív teszteredménnyel küldik haza, akkor nincs szükség elkülönítésre. Abban az esetben, ha a kórházi ápolás kedvezően alakul, és hazaengedik a beteget, annyi napig kell otthon kell maradnia, amennyi hátravan a tíznapos karanténból.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, rendelkezésre áll minden járványügyi vizsgálathoz a szükséges kapacitás, a vizsgálatokhoz van elég reagens.

Arra a kérdésre, hogy nincs-e kockázat akkor, ha valaki esetleg koronavírusosan kapja meg a szezonális influenza elleni védőoltást, Müller Cecília azt mondta, az olthatóságról mindig a kezelőorvos dönt a páciens vizsgálata után.

Ebben a járványban is ugyanígy történik mindez. Kitért arra, hogy a 65 év felettieknek mindenképpen javasolt az influenza elleni védőoltás.

Szintén kérdés kapcsán beszélt arról, hogy nincs központi utasítás az óvodai fogmosás tiltására, sőt, azt kérte az óvodapedagógusoktól, hogy ne mellőzzék a kicsik fogápolását.