– De én meg vagyok győződve róla, hogy ezen az állapoton, ami ma van, ezen csak egy drasztikus magánosítás segíthet – mondta Márki Zay Péter egy 2018. márciusi kampányfórumon. – Az egy másik kérdés, hogy természetesen nem a biztosítást kell magánosítani. Az úgynevezett egy, single payer rendszer, tehát az egybiztosítós rendszer. Ez Amerikán kívül majdnem minden országban ez van egyébként. Fejlett országokban. Tehát nagyon fontos, szolidaritási és egyéb alapból, hogy egy kalapból menjen a pénz. De a szolgáltatók azok igenis legyenek magánszolgáltatók, versenyezzenek egymással, gazdálkodjanak felelősen – tette hozzá a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Hirdetés

Az ominózus lakossági fórum, a fenti idézet körülbelül 47 percnél hallható…

Márki-Zay Péter tehát magánkézbe adná az egészségügyi szolgáltatást, a kórházakat és a rendelőintézeteket. Ez azzal járna, hogy profitorientáltan működnének az egészségügyi intézmények, szemben a jelenleg működő állami fenntartással és ezzel együtt felelősséggel – olvasható a Magyar Nemzetben.

Mint ismert, az egészségügy magánosításának szándéka nem új ötlet a hazai baloldalon, többször próbálkoztak már privatizációval. Az MSZP–SZDSZ-kormány Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc vezetésével is tervbe vette a privatizációt. Előbbi miniszterelnöksége idején, 2003 júniusában olyan törvényt nyújtottak be az Országgyűlésnek, amely meghatározott feltételek mellett lehetővé tette volna a magántőke kisebbségi tulajdonosként való bevonását az egészségügy üzemeltetésébe. A jogszabály elfogadása után a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordult, amely az év végén megsemmisítette a törvényt. A Munkáspárt közben még 2003 őszén ügydöntő népszavazást kezdeményezett az ügyben, amihez a Fidesz is csatlakozott.

Az Ab közjogi érvénytelenségre hivatkozva semmisítette meg a törvényt, tehát tartalmában nem vizsgálta a jogszabályt, habár számos indítvány érkezett pártoktól és szakmai szervezetektől a törvényben foglaltak miatt is. A népszavazás végül 2004. december 5-én érvénytelennek bizonyult, de igazi tétje – az Ab döntése nyomán – már csak a másik kérdésnek, a határon túli magyarok kettős állampolgárságának volt.

Korábban írtuk

Kuncze Gábor, az egykori SZDSZ elnöke a kommunista időkre emlékeztető javaslatnak nevezte a privatizációt elutasító népszavazási kezdeményezést – emlékeztet a Magyar Nemzet. De a baloldal később sem tett le a privatizációs tervekről: Molnár Lajos, a második Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere egy vitafórumon kritizálta, hogy a kórházakkal kapcsolatban a „profitot” gyakran szitokszóként hallja vissza.

Ha hasznosul valami, az nem bűn. Nem kivitelt jelent. Csak az eredményesség lehet egy költségvetési intézménynek az alapja, máskülönben nincs helye a nap alatt. Ha egy intézmény az államé, akkor sem lehet veszteséges – mondta Molnár.

A Magyar Nemzet hozzáteszi: Gyurcsány Ferencék 2003-ban önkormányzati szinten már elindították a kórházak privatizációját, néhány város a helyi kórházának üzemeltetésére szerződést kötött magáncégekkel – például a 2009-ben csődbe ment Hospinvesttel –, amelyek nyerészkedtek a magyar egészségügyön, majd súlyos adósságokat hagytak hátra, amiket az érintett önkormányzatok csak állami segítséggel tudtak finanszírozni.

Most pedig Márki-Zay Péter hajtana végre átfogó privatizációt az egészségügyben…

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.