Vitatott pályázat Zuglóban
Augusztusban tette közzé ajánlattételi felhívását Zugló önkormányzata a Thököly út 35. és 37. számú épületek bontására. A többkörös eljárás végén ketten maradtak versenyben: a Bernecker Kft. és az Epres Trans Kft. Úgy tudni, utóbbi cég eredetileg jobb ajánlatot tett, ám a Bernecker a tárgyalások folyamán végül mind a bontási határidő, mind pedig az ár tekintetében riválisa alá ment, így elvitte a közel harmincmillió forintos üzletet. Csakhogy a szakmában dolgozó vállalkozókat jól ismerők felhívták az Epres Trans figyelmét arra, érdemes utánanéznie a nyertes Bernecker által bevont alvállalkozónak, Sz. G.-nek.
Nem is kellett különösebben kutakodni: az APEH honlapján Sz. G. mind a tízmillió forintot meghaladó adótartozással rendelkezők, mind pedig a végrehajtás alatt álló vállalkozók listáján szerepelt. Mindez azért érdekes, mert a kiírás szerint az ajánlattevőnek és a tíz százalék felett bevont alvállalkozónak is nyilatkoznia kellett arról, nincs köztartozása – ez a jelentkezés feltétele volt –, és Sz. G. ezt meg is tette. Vagyis annak ellenére nyújtott be nullás igazolást, hogy ezt elvileg – ha valósak az APEH-honlapon szereplő adatok és milliós adótartozása van – nem is adhatták volna ki neki az adóhatóságnál.
Az Epres Trans felhívta a problémára Weinek Leonárd polgármester, Deák Erzsébet jegyző, valamint a közbeszerzéseknél közreműködő ügyvédi iroda vezetője, Molnár Judit figyelmét is. Panaszokat azonban mindegyik érintett fél elhárította, mondván, a nyertes cég és alvállalkozója minden, a kiírásban szereplő iratot csatolt. Molnár Judit ügyvéd – Lakos Imre volt budapesti SZDSZ-elnök felesége – idézte a közbeszerzési bizottság ide vonatkozó határozatát is, mely szerint „az adóhatóság megkeresése jelentősen meghosszabbítaná az eljárás lezárását, késleltetve ezzel az életveszély megszüntetését célzó bontási munkák megkezdését”. Magyarul – hogy értsük a mondatot – az önkormányzat illetékes bizottsága elvben nem zárja ki, hogy a vállalkozónak valóban van tartozása, illetve végrehajtás alatt áll, ám ezt nem ellenőrzik le az adóhatóságnál, mert az túl sokáig tartana…
Lapunk az ügyben megkereste Szűcs István alpolgármestert, akinek majd alá kell írnia a megállapodást a céggel.
– Konzultáltam a hivatal illetékes munkatársaival, így Nagy Tünde jogi és közbeszerzési referenssel is, és mindannyian azt mondták, nincs semmilyen teendőm az ügyben. A nyertes pályázó csatolt egy nullás APEH-igazolást, nekem nem feladatom ellenőrizni ennek valóságtartalmát. Ha a vesztes cég szerint valamilyen probléma van a másik pályázóval, nekik kell a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulniuk – mondta lapunknak a szociáldemokrata alpolgármester. – Bár volt olyan elképzelésem, hogy a kifogások miatt az eredményhirdetéstől számított húsz napot várok a szerződés aláírásával, tájékoztattak, hogy az életveszély miatt erre nincs mód, már most szentesíteni kell a megállapodást – tette hozzá Szűcs István.
Minden jel arra mutat tehát, hogy hiába kérdéses a nyertes cég alvállalkozójának köztartozás-mentessége, e hét csütörtökön aláírás kerül a dokumentumokra. Vagyis a cég megkapja a közel harmincmilliós megrendelést, három nappal az önkormányzati választások előtt.
(bándy)