Facebook-oldalán közzétett posztjában jelezte: véglegessé vált a döntés az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) pályázatairól, Magyarország sikerrel szerepelt.

Hirdetés

„A célunk a vasút fejlesztésével világos: minél több utasnak kényelmes, az autózással versenyképes szolgáltatást nyújtani és minél több árut a környezetbarát vasúti szállítás felé terelni” – jegyezte meg.

Az államtitkár felidézte, hogy a fővárosi Déli Körvasút fejlesztés magyar pályázatát az Európai Bizottság kiválónak ítélte ugyan, de a bíróság idén megsemmisítette a környezetvédelmi engedélyt, annak újbóli megszerzéséig a finanszírozási döntést elhalasztották.

Vitézy Dávid a beruházást Magyarország keleti és nyugati fele közötti legfontosabb vasúti kapcsolatnak nevezte.

Korábban írtuk

A Nyugati pályaudvar fejlesztésére a Nemzeti Közlekedési Központ 2,8 millió eurót, azaz 1,1 milliárd forint forrást nyert el – tájékoztatott. Azt is hozzátette, hogy a pályázat úgynevezett versenyző volt, tehát nem automatikusan Magyarországnak járó, hanem az EU 27 tagállama közötti versenyben pályázati úton elnyerhető forrást szereztek meg.

A CEF polgári-katonai célú és az alternatív üzemanyagokat érintő közlekedési projektjavaslatairól már áprilisban megszülettek a döntések – emlékeztetett. Magyarországon öt fejlesztési terv valósulhat meg összesen több mint 11 milliárd forint értékben – fűzte hozzá.

 Négy projekt a tiszta és csendes elektromos autózás további térnyerését segíti elő egyebek mellett a fővárosi repülőtér belső töltő-infrastruktúrájának kiépítésével. Ezen felül öt dunántúli vasútvonalon a katonai egységek és eszközök gyorsabb mozgathatósága érdekében tizenegy állomás fejlesztésének előkészítése történik meg – részletezte Vitézy Dávid posztjában.