Fotó: videa.com (képernyőfotó)
Hirdetés

Mint ismert, vasárnap és hétfőn egy-egy Anonymous-videó jelent meg a bennfentes.net internetes oldalon, ezeket egy futár juttatta el pendrive-on az oknyomozó portálhoz. A felvételekből kiderült, hogy egy „kétszínű politikus” és a hozzá kapcsolható cégek négy és fél milliárd forint európai uniós támogatást és háromszázmillió forintnyi állami támogatást nyertek el.

Kedden látott napvilágot a bennfentes.net portálon, hogy ezen cégek egyike a Pannónia Nyomda Kft, amelyet jelenleg Halász Gábor vezet, de 2013 májusától 2018 januárjáig az azóta a Momentum színeiben politizáló Cseh Katalin ügyvezetése alatt állt.

„A cégtörténet szerint a kft.-t 2010-ben alapította Cseh Tibor, a momentumos politikus édesapja, majd 2013-ban adta át az ügyvezetést lányának, aki egészen 2018 januárjáig volt a cég feje. Ebben az időszakban indulhattak azon az európai uniós pályázaton is, ahol több mint 68 millió forint támogatást nyertek egy hologramos technológia kifejlesztésére. Majd később ugyanez a cég 217.579.410 forintot nyert egy szintén Széchenyi 2020-as pályázaton úgynevezett holografikus térinformatikai leíró nyelv és digitális holografikus nyomtató kifejlesztésére. Ez összesen 285.706.274 forintnyi uniós pénz volt”– írta az Origo.

A portál hozzátette: mindezek mellett a Pannónia Nyomda Kft. három céggel, a NOVA-INN Kft-vel, a Mondat Kft.-vel és a Holotech Kft.-vel van kapcsolatban. A négy cég közötti legfontosabb kapcsolat, hogy ugyanarra a váci címre vannak bejegyezve.

„Az előbb említett három cég közül a NOVA-INN összesen 200 millió forintot, a Mondat Kft. 498.809.958 forintot, a Holotech Hungary Kft. pedig 1 milliárd 748 millió forintot nyert el, ráadásul ez utóbbi cég korábban Royal Press Hungary néven is tarolt az uniós pályázatokon: a két cég összesen több mint 3,7 milliárd – 3.731.475.611 – forintnyi EU-s pénzt zsebelt be. A Pannónia Nyomda Kft. a váci cím mellett egy sziráki telephelyre is be van jelentve. Ott található az Uniotech Kft. is, ez a cég 63.167.270 forintnyi uniós támogatást kapott 2011 óta” – írta az Origo. 

Bár Cseh Katalin minderre úgy reagált a Facebookon, hogy „a propagandamédiában összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett”, ám a PestiSrácok szerdai és az Origo csütörtöki cikkéből világossá vált, hogy az érintett cégek nem csak úgy egymás mellé keveredtek az ipari parkban…

Korábban írtuk

Az Origo tényfeltáró írásából kiderült: a közbeszerzési adatbázis szerint a Pannónia Nyomda 167.933.000 Ft értékben nyert eddig közbeszerzéseket, a legtöbbször, három alkalommal, Budapest IX. kerületének önkormányzatától a Ferencváros című újság nyomdai munkálataira. Ezeknek az értéke 23 millió forinttól 31 millió forintig terjed.

Összesen több mint 79 millió forint értékben nyertek közbeszerzést Ferencvárostól 2013 és 2016 között. Abban az időben Cseh Katalin vezette a céget.

Az Origo cikkében ismét előkerült a Mondat Kft., amely, mint említettük, az elmúlt években közel félmilliárd forint európai uniós támogatáshoz jutott hozzá.

Ez a cég ugyanis (amely ugyanarra a címre van bejelentve, mint ami a Pannónia Nyomda Kft. egyik telephelye) az egyik ferencvárosi pályázaton elindult a Pannónia Nyomda Kft.-vel szemben.

Azonban az ajánlatkérő (a Ferencvárosi Önkormányzat) felszólítása ellenére sem oldották fel a dokumentációban szereplő ellentmondást, ugyanis egyszerre nyilatkoztak arról, hogy nem vesznek igénybe alvállalkozót, és arról is, hogy igen. Egy másik esetben pedig az alkalmassági követelmények módosítására és a nyertes pályázó kihirdetése után szerződésmódosításra is sor került. 

Mindennek alapján, az Origo szerint, felmerül annak gyanúja, hogy a cégek esetlegesen összejátszhattak a Pannónia sikere érdekében. Éppen ezért a hírportál bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál. A hivatal pénteken közölte, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket, és vizsgálatot indítanak.

Az Origo pénteki cikke ITT olvasható.


Heiter Dávid, a Mediaworks Hírcentrumának riportere csütörtökön szerette volna megtudni a Momentum képviselőjének álláspontját a legfrissebb hírekről, azonban a folyamatosan sajtópert emlegető Cseh Katalin mosolya nem tűnt őszintének, sőt mondhatni, feszültnek látszott.