Fotó: Demokrata, illusztráció, archív
Hirdetés

Lomnici Zoltán azt mondta: a nehéz körülmények között, adott esetben a higiéniai feltételek minimális megvolta nélkül laknak, közlekednek azok a migránsok, akik olyan országokból érkeznek, mint például Irán, ahol drámai helyzet van a koronavírus-fertőzöttség szempontjából.

Hozzátette: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai szerint egy globális járvány esetén népességmozgásoknál sem hagyhatók el a szűrővizsgálatok. Emellett a magyar egészségügyi törvény is kimondja, hogy bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésénél az országos tisztifőorvosnak többletjogosultságai vannak a menedékkérőkkel szemben – mondta.

Lomnici Zoltán súlyosan félrevezetőnek és felelőtlennek nevezte egyes külföldről finanszírozott NGO-k egyik tájékoztató anyagát, ami szerint a járványügyi intézkedések célja, illetve jellemzője a jogkorlátozás.