Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Szeviép-ügyben a szegedi Fidesz-KDNP – jelentette be Haág Zalán kedden a Tisza-parti városban.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A KDNP helyi elnöke és közgyűlési vezetője a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a testület feladata, hogy feltárja, Dél-Magyarország legnagyobb céges csődbűntettben miként érintett a szocialista vezetésű szegedi önkormányzat, amely folyamatosan milliárdos megbízásokkal tömte ki a párthoz kötődő építőipari vállalkozást.

A cégcsoport ötszáz kisvállalkozást nem fizetett ki, kártalanításuk – akárcsak annak idején a Hajdú-Bét esetében – a kormány teszi meg – tette hozzá.

A vizsgálóbizottság munkája nyomán tiszta és valós képet kaphatna a közvélemény arról, hogy milyen összefonódások voltak a vállalkozás és az önkormányzat szocialista vezetése között.

A frakcióvezető azt kérte a közgyűlés MSZP-s tagjaitól, – amennyiben nincs takargatnivalójuk – a közgyűlés következő ülésén járuljanak hozzá a testület felállításához. Ha mégsem tesznek így, felmerülhet a gyanú, hogy a szocialistákhoz kötődő csődbűntettről van szó – mondta.

Haág Zalán háromtagú testület felállítására tett javaslatot, amelyben egy a városvezetést támogató, egy Fidesz-KDNP-s, illetve egy független képviselő kapna feladatot.

A politikus közölte, bár a jogszabályok alapján képviselőként joga lenne betekinteni az üggyel kapcsolatos önkormányzati iratokba, a városvezetés ezt nem tette lehetővé. Mint mondta, bízik benne, hogy a vizsgálóbizottság médianyilvánosság előtt zajló munkája során nehezebb lenne megtagadni az információk kiadását.

A Szegedi Járásbíróság november 20-án a Szeviép Zrt. egykori vezetőit a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben mondta ki bűnösnek. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Az ítélet szerint a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben, vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek – köztük az egyik vádlottnak -, sportszervezeteknek. A több esetben likviditási problémákkal küzdő társaságok annak ellenére kaptak hitelt, hogy már a kölcsönadáskor jelentős összegű tartozást halmoztak fel a céggel szemben, és így a visszafizetésre sem volt reális esélyük.

A Szeviép Zrt. felszámolást 2010 augusztusában rendelte el a bíróság, az eljárás során hozzávetőlegesen 6,5 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.