Hirdetés

Volner János a 444.hu portál Margit körúti szerkesztősége előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy „a Telex és a 444 folyamatosan a saját pártatlanságát és elfogulatlanságát hangsúlyozza, miközben nyíltan pártoskodva és elfogultan rejtegeti, leplezi a baloldal fehérgalléros politikusbűnözőit”. Azokat, „akik mindent elkövetnek azért, hogy megszerezzék a magyarok pénzét és azt a saját zsebükbe és külföldi befektetők zsebébe juttassák” – fogalmazott.

Volner János az úgynevezett Városháza-ügyre utalva arról beszélt: kiszivárgott hangfelvételek szerint a baloldal legutóbb hivatalban lévő miniszterelnöke, Bajnai Gordon ismertette a budapesti Városházán annak a baloldali bűnszervezetnek a működését, amelyben mind a hat baloldali párt részt vesz, valamint azt a modellt, amely „kifosztja a budapesti polgárokat és baloldali milliárdosok zsebébe pumpálja a budapesti közpénzeket”.

Volner János kijelentette: egy tisztességesen működő sajtónak alapvető feladata lenne, hogy rámutasson „az elmúlt évtizedek legsúlyosabb korrupciós botrányára”. A 444 és a Telex azonban mindent megtett annak érdekében, hogy az olvasók százezrei elől eltitkolja történteket, elhallgassa az erről szóló híreket.

A pártelnök szerint kiderült, hogy kétféle sajtó létezik Magyarországon, az egyik a magyar érdekeket szem előtt tartó, patrióta szellemiségű, a másik Soros Györgyöt, a Nyugatot, a nyugati tőkebefektetői csoportokat minél teljesebb mértékben kiszolgáló sajtó.

Korábban írtuk

Volner János azt mondta: „tudjuk, hogy a 444 szerkesztősége Soros György lekötelezettjeként működik, olyan pénzből, amit maga a spekuláns milliárdos juttatott részükre”. A baloldal azért szeretné megszerezni a hatalmat – folytatta -, hogy megszerezze az azzal járó közpénzeket saját magának, és mindent megtett azért, hogy saját milliárdosait juttassa közpénzek milliárdjaihoz Budapesten. Jövőre arra készülnek, hogy mindezt országosan is megtegyék – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón „Telex, 444: falaztok a maffiának” feliratú molinót feszítettek ki.