Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje többször is tett olyan kijelentéseket, miszerint a baloldal eltörölné a kétharmados többséggel elfogadott alkotmányt. „Olyan törvényeket szeretne meghozni, amelyekhez nem vár kétharmados felhatalmazást a magyar választóktól” – mondta.

Hirdetés

Volner János szólt arról is, hogy miközben az Európai Unió vezetői rendszeresen kioktatják Magyarországot jogállamiságból, addig „Márki-Zay Péterrel, aki kétharmados parlamenti felhatalmazás nélkül szeretne kétharmados törvényeket hozni, az égvilágon semmit sem kezdenek”.

Az EU vezetői hagyják azt, hogy a jogállamiságot már most is lábbal tiporják, Márki-Zay Pétert a magyar állammal és kormánnyal ellentétben nem oktatják ki, hanem barátként, díszvendégként fogadják, és minden megtesznek a győzelméért, teljes támogatásukról biztosítják – mondta.

„Nekünk, magyarországi szuverenistáknak kötelességünk fellépni a baloldal demokráciát lábbal tipró kezdeményezéseivel szemben” – közölte.

Korábban írtuk