Idén is elkészítették a „civil jogvédők” azt a dokumentumot, amelyet – némi változtatással – az Európai Bizottság majd kiad hivatalos jelentésként. „A Soros NGO-k évek óta minden fronton támadják a magyar kormányt, folyamatos nyomásgyakorlással akarják elérni, hogy végre büntessék meg hazánkat. Ennek legfőbb oka, hogy elutasítjuk a tömeges migrációt”– mondta a Magyar Hírlapnak Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára.

Hirdetés

Nem számítottunk semmi másra a Soros-szervezetektől – kommentálta a lapnak Völner Pál, hogy nyolc hazai szervezet nemrég egy újabb, hazánkat lejárató jelentést juttatott el az Európai Bizottsághoz (EB) a Magyarországról szóló, idei jogállamisági jelentéshez, amit valószínűleg nyáron adnak majd ki. „Minden évben előadják ezt a színjátékot: saját észrevételeikkel járulnak hozzá az EB tervezetéhez, majd a bizottság szinte egy az egyben átvéve ezt később kiadja hivatalos jelentésként. A Soros-hálózatnak ugyanis mindenütt megvannak az emberei” – tette hozzá az államtitkár.

A március közepén nyilvánosságra hozott „szakmai anyagban” az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ ) és a Transparency International Magyarország azt írja: 2020-ban tovább romlott a helyzet a jogállamiságot súlyosan veszélyeztető problémák tekintetében hazánkban.

A „civilek” bíznak benne, hogy az Európai Bizottság idei jelentésé-ben már konkrét, számon kérhető javaslatokat fogalmaz majd meg a tagállamok, így Magyarország számára, illetve konkrét lépéseket tesz az uniós alapértékek megsértése miatt, és a jelentésben foglaltakat felhasználja az Európai Unió a Magyarországot érintő, folyamatban lévő 7. cikkelyes eljárásban is.

Korábban írtuk

A szervezetek által azonosított problémák egyik legnagyobbika, hogy „a kormány visszaél a rendkívüli helyzettel, és a koronavírus okozta válsághelyzet kezelésére kapott felhatalmazást arra használja, hogy a közpénzeket a rendszer kegyeltjeinek a zsebébe juttassa, miközben az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat kárpótlás nélkül kifosztja”. Emellett az állam szerintük akadályozza a független sajtó munkáját, bírálják továbbá az Alkotmánybíróságot és az ombudsmant is, utóbbi – úgy vélik – nem lépett fel megfelelően például a romák, az LMBTQI-emberek és a menedékkérők védelmében.

Völner beszédesnek nevezte, hogy a jelek szerint ezek a szervezetek csak önmagukat tartják hiteles civil szervezetnek, hiszen senki mást nem vontak be a jelentés készítésébe, akinek esetleg eltérő véleménye lehetne a hazai viszonyokról. A miniszterhelyettes emlékeztetett, hogy a hazai Soros-szervezetek a tömeges és illegális bevándorlás elutasítása miatt a mai napig próbálják lejáratni az országot a nemzetközi fórumokon.

A teljes cikk a Magyar Hírlap oldalán olvasható.