Hargitai János elmondta: az ülésen Völner Pál személyesen nem vett részt, egy levelet küldött, amelyet ismertetett a bizottság tagjaival.

Hirdetés

Az Igazságügyi Minisztérium volt parlamenti államtitkára a levélben jelezte, kéri, függesszék fel a mentelmi jogát, hogy a vádakat bíróság előtt is tisztázni tudja. A politikus, országgyűlési képviselő jelezte azt is, mindenben áll a nyomozók rendelkezésére.

A Legfőbb Ügyészség kedden jelentette be, hogy Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.

Völner Pál jogi képviselője aznap közölte: ügyfele kedden benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről. Az ügyvédi iroda közleményében az állt: Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, „államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el”.

Korábban írtuk

Az ügyben Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés mentelmi bizottságának alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta, azért volt fontos dönteni a felfüggesztésről, mert különben a parlamenti téli szünet utánig elhúzódhatott volna az ügy. Az esetet A-tól Z-ig fel kell tárni, már nemcsak Völner Pál felelősségét kell vizsgálni, de azt is, hogy Varga Judit igazságügyi miniszternek milyen szerep volt az ügyben – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette, Orbán Viktor kormányfő felelősségét is vizsgálni kell, mert „ha minden igaz, akkor Völner Pállal szemben (…) ez a gyanú már régóta felmerült”, és „erről minden bizonnyal tudhattak legfelelül is, tudhatott a miniszterelnök is”.

Kocsis-Cake Olivio kijelentette, nagyon remélik, hogy Völner Pált a hatóságok nem fogják csak azért szabadon hagyni, hogy a ciklus végéig megszavazhassa a kétharmados törvényeket.

Más témában feltett kérdésre válaszolva azt mondta, nehezen tudja elképzelni, hogy a Fidesz által kinevezett legfőbb ügyész ne tett volna lépéseket a Városháza ügyében, ha bármilyen bizonyítéka lenne. A képviselő közölte, úgy gondolja, hogy „itt nincsen semmi, csak egy kreált ügy van”, de kíváncsian várják a hatóságok fellépését.

Kérdezték arról is, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter Bige László vállalkozótól is elfogad-e támogatást. Kocsis-Cake Olivio azt felelte, hogy Bige László a Fideszt is támogatta az elmúlt években, akkor ezzel nem volt probléma.