VOLT Fesztivál – Kerekasztal az európai romastratégiáról
A szerdán rendezett kerekasztal-megbeszélésen Balog Zoltán hozzátette: ha nem oldják meg a problémát, az sokkal többe kerül. A felzárkózásért felelős államtitkár arra utalva, hogy az utóbbi évtizedekben nem csak romák helyzete romlott, elmondta: a kilátástalan helyzetük miatt elkeseredett emberek egymásban keresik a hibát, így a problémák nem etnikai konfliktusból adódnak, hanem „alapvetően a szociális nyomor következményei”.
Úgy fogalmazott: a romastratégiával „kitettük a szennyest a kirakatba, de odatettük mellé a mosószert és a mosógépet is”. Az államtitkár szerint a létező problémát lehetőséggé kell alakítani, erre most komoly esély van.
A posztszocialista országokban a mélyszegénység „nem az, aminek látszik” – jegyezte meg Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő a fórumon, azt hangoztatva, hogy ha a helyzetet nem kezelik, akkor ez Európa egésze számára kockázatot jelent.
A stratégia elfogadása előtt „nem volt intézményi keret, nem volt főnök”, míg most minden államnak ugyanannak a követelményrendszernek kell megfelelnie, ugyanakkor elkerülhető, hogy ha valami kidolgozatlan, koncepciótlan, akkor a tagállamok egymásra mutogassanak – sorolta az előnyöket.
Az európai roma keretstratégiát a múlt hét végén hagyták jóvá csúcsértekezletükön az EU-tagállamok vezetői.
(MTI)