A Beol információi szerint a gyulai Jobbik korábbi politikusa az a férfi, akit a rendőrség szerda hajnalban tartóztatott le pornográf felvételek készítése és más bűncselekmények miatt. Az Origo azt írja: a szóban forgó férfi Jakab Péter pártjának színeiben indult a legutóbbi önkormányzati választáson, és lelkesen osztotta meg a pártüzeneteket a közösségi oldalán.

Hirdetés

Később Pesti Srácok és a Bennfentes arról írt, hogy a jobbikos politikustól DNS-mintát is vettek a brutálisan meggyilkolt Szathmáry Nikolett ügyében. A Pesti Srácok szerint az ügyben nem a megyei rendőr-főkapitányság nyomoz, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya.

A Jobbik sajtóosztálya az Origo megkeresésére azt írta, a férfi „alig másfél évig volt tagja a gyulai szervezetünknek, 2021 tavaszán indoklás nélkül kilépett a Jobbikból”. Arra viszont nem válaszoltak, hogyan értékelik a bűncselekmény gyanúját.

Szathmáry Nikolettnek 1998. január 14-én veszett nyoma Gyulán. A kislány akkor hét és fél éves volt, néptáncról tartott haza, de oda már nem érkezett meg. Földi maradványai három évvel az eltűnése után kerültek elő egy gyulai csatornánál. A műanyag zsákban a kislány sértetlen csontvázán kívül csak a felsőruházata és a zoknija volt, iskolatáskája, nadrágja és a bugyija nem került elő.

Korábban írtuk